nlc.hu
Aktuális
Pénzügyi önállóságot szeretnének a szakiskolák

Pénzügyi önállóságot szeretnének a szakiskolák

Az iskolastruktúrán, a pályaválasztás, a szakképzési ösztöndíj odaítélésének gyakorlatán és a szakiskolák gazdasági önállóságának mértékén is változtatni kellene annak az országjáró roadshow-nak a tapasztalatai szerint, amelyen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Munkaügyi Hivatal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) illetékesei konzultáltak a szakközép- és szakiskolák igazgatóival – írja a Napi Gazdaság.

Az újság pénteki cikke szerint megyénként 30-40 igazgató és helyettese vett részt a roadshow rendezvényein, így több mint 700 szakképzési szakembert vontak be a konzultációba.

Vargáné Bérces Bernadett, a zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója a lapnak elmondta: a szakközépiskoláknak az érettségivel együtt OKJ-s végzettséget is adniuk kellene. Emellett további részszakképesítések szükségesek, hogy az oktatásból a tanulmányok közben kihullók is rendelkezzenek valamilyen képesítéssel, a továbbtanulni szándékozók pedig még az iskolában specializálódhatnának a szakmájuk területén. A nappali rendszerben történő szakmai képzés esetében pedig a 21 éves életkori határt is el kellene törölni.

A bajai Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola igazgatója, Virág Tibor az intézmények gazdálkodási önállóságát helyezné fókuszba. Az NGM jövőbeli szakmai felügyelete örvendetes, ugyanakkor a szakiskolák saját bevételei lehetővé teszik, hogy megtartsák pénzügyi függetlenségüket. Ez ráadásul az állami finanszírozás kiváltását is biztosítaná – hangsúlyozta.

A szakképzési roadshow-t hasznosnak ítélte az NGM szak- és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára is. Odrobina László szerint olyan javaslatok hangzottak el, amelyek mind a szakképzés, mind a duális képzés közoktatáson belüli kiterjesztését szolgálják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top