Meglepően sok olyan dalocska van, amiben a János név vagy annak valamilyen formája szerepel, és hát Jancsi fiamnak óhatatlanul ezeket dúdolgatjuk babakora óta. “Hej Jancsika, Jancsika”, “János bácsi, János bácsi, keljen fel”, “János bácsi a csatában”, “János legyen fenn a János-hegyen”… Most épp a “János úr készül németi Bécsbe” az aktuális sláger, ezzel szoktuk Jancsit szórakoztatni, csitítgatni. Egyik délután, miközben pelenkáztam, Jancsi maga is rágyújtott erre a nótára, amit, úgy látszik, suttyomban megtanult kívülről.
– János úr készül németibe – énekelgette a kis kétéves cérnahangján, aztán váratlanul magára mutatott, és azt mondta:
– Én vagyok János úr.
Lenyűgözött ez az éleslátás. Pedig Jancsit Jancsinak szólítjuk a mindennapokban, János úrnak még véletlenül sem. De nincs mese, kétéves elmúlt, és most már átlát a szitán. Jancsi nemcsak érti a szavakat, de ért is a szóból. Nagyon szófogadó kisgyerek. Egyszer például, amikor a nénikéje éppen nálunk volt vendégségben, Jancsi lecsapott a mobiltelefonjára, és rögtön fel is hívott rajta valakit. A nénike ezt nem helyeselte.
– Tedd le! – szólt rá Jancsira. – Tedd le!
Erre Jancsi szófogadóan letette a telefont. A padlóra.
Olyan okos lett Jancsi mostanra, hogy nemcsak hogy megérti a dolgokat, de sokszor már előre látja. Megfigyeléseket tesz, aztán leszűri belőlük a tanulságot. És következtet. Misi a múltkor a kedvenc ivójoghurtját iszogatta, amire Jancsi felfigyelt. Úgy láttam, hogy szeretné megkóstolni, ezért Misihez fordultam:
– Misi, adsz a Jancsinak a joghurtodból?
Mielőtt még Misi válaszolhatott volna, a kétéves Jancsi egy sokat látott ember bölcsességével jósolta meg a jövőt:
– Szerintem nem ad.
Ráadásul Jancsi nemcsak következtetéseket von le korábbi tapasztalataiból, de a problémamegoldó készsége is bámulatosan fejlett neki. Van a közeli játszótéren, ahova a Mama nevű nagymamával szoktak menni, egy úgynevezett “felnőtt hinta”, ami nagyon izgatja Jancsit. Egy két domb között kifeszített drótpályán függő lengő hintáról, voltaképpen csak egy korongról van szó, amin az iskolások szokták végiglendíteni egymást, és néhány elszántabb szülő szaladgál végig vele a csemetéjét fogva egyik dombtól a másikig.
– Tessék, itt a felnőtt hinta – mondta a nem ilyen vállalkozó szellemű nagymama Jancsinak legutóbb, miután Jancsi addig mondogatta, hogy “felnőtt hinta, felnőtt hinta!”, míg a nagymama végül is beadta a fájós derekát, és közel merészkedett hozzá Jancsival. Megállt az egyik dombon, hagyta, hogy Jancsi közelebbről is megszemlélhesse a szóban forgó korongot a feje fölött fél méterrel. – Látod, nem éred el – mondta a nagymama.
Jancsi dúlt-fúlt magában egy kicsit, majd közölte a megoldást:
– Te eléred.
Szóval Jancsi átlát a szitán. Egyik nap ugyanezzel a Mama nevű nagymamával a játszótérre menet kopácsolást hallottak. A nagymamának erről eszébe jutott egy találós kérdés.
– Kip-kop, kopogok! Találd ki, hogy ki vagyok? – tette fel a kérdést Jancsinak.
– Mama vagy – mondta Jancsi. Hiába, nem lehet túljárni az eszén.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
