nlc.hu
Aktuális
Elő a telefonokkal, jön az adakozó kedd

Elő a telefonokkal, jön az adakozó kedd

December 2-án indul az adakozó kedd: a NIOK Alapítvány országos kampányt indít, melynek keretében telefonhívással és SMS-küldéssel lehet adományozni különböző szervezetek részére.

“Legyen egy nap, amikor minden az adakozásról, az adományozásról, a jótékony cselekedetekről szól” – írja a Giving Tuesday – adakozó kedd, 2014. kampány alkalmából a NIOK Alapítvány.

A cél, hogy adományokat generáljanak a telefonos és mobil adományozás segítségével. Az adakozók az Adhat Vonal 13600-as számát hívhatják, vagy SMS-t küldhetnek, melyek díja 250 forint.

Az alapítvány közleményében ismerteti, hogy az adománygyűjtő szervezetek mindegyike olyan társadalmi célért dolgozik, amely méltó arra, hogy minél több adományozó és médium mögé álljon. Vannak köztük halmozottan sérült, beteg, vagy éppen halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozók, környezet- és természetvédők, emberi jogokkal foglalkozó és kulturális szervezetek – kicsi és nagy, budapesti és vidéki civilek egyaránt.

A NIOK december 2-ától indítja karácsonyi kampányát is, amelyhez kapcsolódóan különleges adventi kalendáriumjátékot is indítanak Facebook-oldalukon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top