nlc.hu
Aktuális
Rövidebb ideig lesznek nyitva a kormányablakok

Rövidebb ideig lesznek nyitva a kormányablakok

Nem volt elég nagy igény az esti nyitva tartásra.

Lerövidítik december 1-jétől a kormányhivatalok nyitvatartási idejét, ismét csak munkaidőben lehet majd ügyeket intézni – írja a Magyar Nemzet keddi számában. A lap felidézi, hogy az integrált ügyfélszolgálatok három éve az ügyfélbarát ügyintézés jegyében reggel 8 órától este 8 óráig tartanak nyitva, de ez jövő héttől megváltozik.

A Miniszterelnökség a lappal azt közölte, hogy a nyitva tartás pontos idejét megyénként és kerületenként a kormányhivatalok határozzák meg, de a hétfői és a csütörtöki nyitva tartás egységes lesz, hétfőn 7 és 17 óra, csütörtökön pedig 8 és 18 óra között tart nyitva minden kormányablak jövő héttől.

A Miniszterelnökség az eddigi tapasztalatokkal és a helyi sajátosságok figyelembevételével indokolta a változtatást, mint írták az esti órákban 1 százalék körül mozgott a kihasználtság. A tárca hozzátette: a módosításnak köszönhetően a legforgalmasabb időszakokban a lehető legtöbb ügyintéző áll majd rendelkezésre, vagyis felgyorsul az ügyintézés ideje – számol be a Magyar Nemzet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top