Aktuális

Itt tartunk: nemhogy mozira, de cipőre sem futja sokaknak

1,4 millió magyarnak még havi 67 ezer forint sem jut. Bőven van hova fejlődnünk.

3,044 millió ember mondható szegénynek hazánkban. A KSH 2013-ra vonatkozó összegzése szerint az arány javulást jelent 2012-höz képest, de kiderül az is, hogy hazánkban 1,4 millió magyarnak még havi 67 ezer forint sem jut – olvasható az mfor.hu összeállításában.

Az egyik legkiszolgáltatottabb helyzetben a gyermeküket vagy gyermekeiket egyedül nevelők vannak: esetükben emelkedett a szegénységgel küszködők száma.

A kutatásban megkérdezettek több mint harmada nem engedheti meg magának, hogy meghívja a barátait, de hasonló azok aránya is, akik nem tudnak elmenni egy moziba vagy színházba. Szintén nagyjából harmaduk nem tud vásárolni magának egy új ruhát. 4,2 százalékuknak pedig két pár cipőre sem futja.

A válaszadók 11,7 százalékának nem telik saját internet-hozzáférésre, de ahogy arról már korábban írtunk, valakinek a vacsorára valót sem könnyű kifizetni.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése