nlc.hu
Aktuális
Hős lányt gyászolnak a németek

Hős lányt gyászolnak a németek

Egész Németország gyászolja azt a lányt, aki egy gyorsétteremben két német hölgy védelmére kelt. A fiatal életével fizetett bátorságáért.

Szomorú hírről számolt be a külföldi sajtó: a szülők lekapcsoltatták a lélegeztetőgépről lányukat, miután az két hete kómában volt, s orvosai szerint ez idő alatt agyhalott lett. Mint ismeretes: a 23 éves Tuğçe Albayrak két héttel ezelőtt – egy németországi gyorsétteremben – odament három szerb férfihoz, s megkérte őket, hogy ne inzultálják az étteremben tartózkodó két német hölgyet. Tuğçe nem sokkal később távozott a helyről, az egyik férfi azonban követte őt, s baseballütővel rátámadt – a fiatal lánynak olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy azonnal kómába esett. A Zeit magazin információi szerint Németország egy emberként gyászolja a hős Tuğçét, állítólag több százezer ember írta alá azt a petíciót, amelyben egy kéréssel fordulnak a német elnökhöz, Joachim Gauckhoz. A petíciót aláírók azt szeretnék, hogy az elnök tüntesse ki az elhunyt Tuğçe Albayrakot a legmagasabb német állami érdemrenddel – Gauck ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy megfontolja a kitüntetést.

Tuğçe Albayrak
Tuğçe Albayrak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top