Aktuális

ParaSzuperSztár tehetségkutató fogyatékossággal élő művészeknek

Pénteken tartják a fogyatékossággal élők számára szervezett ParaSzuperSztár kulturális tehetségkutató döntőjét Budapesten, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A legjobb előadó-művészeti produkciókat felvonultató döntővel egy időben kiállítás is nyílik a nyertes képzőművészeti pályaművekből.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által szervezett tehetségkutatóra összesen 450-en jelentkeztek, a legfiatalabb nevező 11, a legidősebb pedig 90 éves volt. A verseny két kategóriában zajlik, az előadó-művészeti produkciók mellett képzőművészeti alkotásokat is értékel a szakmai zsűri.

A döntőben az a 19 előadó-művészeti produkció szerepel majd, amelyeket az októberi elődöntőkön választottak ki. A nyertes képzőművészeti pályaműveket szintén pénteken, egy kiállítás keretében mutatják be. A tehetségkutató nyertesei között több mint kétmillió forint értékű ösztöndíjat osztanak szét, emellett számos felajánlás érkezett különdíjakra is.

A megmérettetés célja, hogy megtalálja azokat a fogyatékossággal élő tehetségeket, akik eddig nem tudták megmutatni képességeiket a nyilvánosság előtt. A szervezők remélik azt is, hogy a verseny segíteni fogja a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi elfogadását és integrációját.

A döntős előadó-művészeti produkciókról az esemény honlapján bővebb információ is található.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése