Aktuális

Női kvótát vezetnek be Németországban

Németországban női kvóta bevezetésére kötelezik a nagyobb részvénytársaságokat, így kívánják elősegíteni a nők egyenjogúságát.

A szövetségi kormány csütörtökön elfogadott törvényjavaslata szerint legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában – írja a nol.hu.

A szociáldemokrata párt számára a női kvóta bevezetése legalább annyira fontos, mint az általánosan kötelező minimálbér bevezetése – emelte ki csütörtöki berlini tájékoztatóján Manuela Schwesig család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter. Az alaptörvény 1994-es módosítása arról rendelkezik, hogy az államnak elő kell segítenie a nemi egyenjogúság elvének érvényesülését, ezért a kormánynak lépnie kellett, mert a gazdaságban erősíteni kell a nők esélyegyenlőségét.

2016-tól azoknál a tőzsdén jegyzett, 2000-nél több embert foglalkoztató részvénytársaságoknál, amelyeknél a felügyelőbizottságot a munkavállalói részvétel elve alapján állítják össze, a testületben felszabaduló helyeket kötelező nőkkel betölteni, amíg el nem érik a 30 százalékos arányt. Ez a szabály összesen 108 nagyvállalatra vonatkozik.

További 3500 cég – a tőzsdén jegyzett kisebb részvénytársaságok, illetve azok az 500 főnél többet foglalkoztató cégek, amelyek a felügyelőbizottság összetételét tekintve a munkavállalói részvételt előíró jogszabály hatálya alá tartoznak – saját hatáskörben állapíthat meg célokat a női részarány növelésére, de az önkéntes vállalás teljesítését már 2015-ben el kell kezdeni, és nemcsak a felügyelőbizottságban, hanem a menedzsment felső szintjén is, a folyamat alakulásáról pedig rendszeresen nyilvános jelentést kell készíteni.

A javaslat szerint az állami intézményeknek és vállalatoknak jó példát kell mutatniuk, arra kell törekedniük, hogy a nők aránya 50 százalékra emelkedjen a vezető testületekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top