Egy törékeny asszony, aki a fél életét börtönben töltötte
A fotókon egy törékeny hölgy látható, elegáns burmai viseletben, fekete hajában virággal. A Lady – csak így emlegetik Burma ikonikus asszonyát, Ang Szan Szú Csít, akire a nyugati világ évtizedek óta hősként tekint. A U2 Walk on címmel dalt is írt róla.
A burmai ellenzéki vezető 1988-ban alapította meg a Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű pártot. 1990-ben meg is nyerték a választásokat, a katonai vezetés azonban nem ismerte el a győzelmet, Ang Szan Szú Csít pedig házi őrizetbe kényszerítették. Burma az évtizedek során egy külvilágtól elszigetelt katonai diktatúra, Ang Szan Szú Csí pedig a szabadságért vívott békés harc szimbolikus alakja lett hazájában és a nagyvilágban is.
A törékeny alkatú, ma már 69 éves Ang Szan Szú Csí 1991-ben, a demokráciáért és emberi jogokért vívott erőszakmentes küzdelméért Nobel-békedíjat kapott. A burmai ellenzéki vezető azonban csak 21 évvel később vehette át a díjat Oslóban. A köztes időt szinte végig börtönben vagy házi őrizetben kellett töltenie úgy, hogy közben családja Angliában élt. Nem láthatta fiait felnőni, és férje halálos ágyánál sem lehetett ott. Bár egyszer elhagyhatta volna az országot, azonban félő volt, hogy a katonai vezetés így akar megszabadulni tőle, s ha elmegy, soha többé nem engedik vissza. Épp ezért maradt, mert úgy érezte, hazájának nagyobb szüksége van rá, mint családjának.
A házi őrizetet végül 2010-ben oldották fel, Szú Csí, aki húsz éven át a katonai diktatúra elleni harc szimbolikus alakja volt, 2012-ben elindulhatott a választásokon. Ma már aktív képviselőként dolgozik, és nem adja fel a demokráciáért folytatott békés küzdelmet; eltökélt szándéka, hogy 2015-ben megnyerje a választásokat.
Az első arab nő, aki megkapta a Nobel-békedíjat
Tawakkul Karman három gyermek édesanyja, újságíró, politikus, emberi jogi aktivista, aki 2005-ben alapította meg a Women Journalists Without Chains (WJWC) nevű szervezetet, mely a jogok és a szabadság szószólója hazájában. Többek között segítséget nyújtanak a veszélyes körülmények között dolgozó újságíróknak, és rendszeresen jelentéseket tesznek közzé az emberi jogok megsértésével kapcsolatban.
Karman 2007-ben kezdett heti rendszeres tüntetéseket szervezni, hogy felhívja a figyelmet a kormány elnyomó intézkedéseire, a korrupcióra és a szociális igazságtalanságokra. Éveken át ideje nagy részét a jemeni főváros főterén töltötte egy sátorban, hogy békésen tüntessen az igazságért és a szabadságért. 2011-ben az arab tavasz szele Jement is elérte, a felkelés egyik vezéralakja Karman volt. A fegyveres összecsapásokba torkolló tüntetéssorozat fő célja az volt, hogy elmozdítsák az ország több mint 30 éve regnáló elnökét. Karman számos alkalommal került börtönbe tüntetései miatt, a jemeni ellenzéki körökben csak a “Forradalom anyjaként” és “Vasasszonyként” emlegetik.
Jemen az arab világ legszegényebb országa, ahol a nők helyzete a világon a legrosszabbak közé tartozik. 2011-ben Karman a nők jogaiért folytatott harcáért megkapta a Nobel-békedíjat, 32 évesen az egyik legfiatalabbként, ráadásul ő az első jemeni és az első arab nő, aki megkaphatta a rangos elismerést. A Nobel-békedíjjal járó 500 ezer dollárt felajánlotta egy a jemeni felkelés mártírjainak családjait támogató alapítvány javára, mert mint mondta, ez a díj nem őt illeti, hanem a bátor jemeni népet.
Bár az elnök azóta lemondott, a korrupt vezetés továbbra is hatalomban maradt, és nem tud mit kezdeni a fokozódó szegénységgel és politikai instabilitással, ezért Karman tovább folytatja harcát, hogy szeretett országában egyszer végre eljöjjön a béke és a nyugalom.
Börtön és kényszermunkatábor – punkok Putyin ellen
A Pussy Riot tagjai már megjárták a börtönt és a kényszermunkatábort is, most újra szabadok, de továbbra sem akarnak jól nevelt, konszolidált állampolgárok lenni, mert a putyini Oroszországban akad még bőven tennivalójuk.
A Pussy Riot nevét 2012-ben ismerte meg a világ, amikor a punk banda tagjai egy moszkvai katedrálisban adtak elő egy Putyin-ellenes performanszot. A csapat két tagját, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Marija Aljohinát ezután két év kényszermunkatáborra ítélték, ahonnan 2013-ban – a szocsi olimpia előtt – amnesztiával szabadultak.
Szabadon engedésük óta sem tétlenkednek, az orosz börtönökben raboskodók jogaiért kezdtek kampányba, különösen azokért, akiket a putyini rendszer elleni fellépésükért ítéltek el.
“Mikor egy egész ország végig nézi, ahogy ártatlan embereket börtönöznek be, s a hatalom nyilvánvalóvá teszi, hogy ez bárkivel megtörténhet, akkor egyre többen választják inkább a hallgatást. De nem mindenki akar csendben maradni, s mi feladatunknak tekintjük, hogy összefogjuk ezeket az embereket” – mondták egy interjúban.
Az idei évben megjárták már az Európai Parlamentet, New Yorkban egy emberi jogi koncerten Madonnával, Bob Geldoffal és Yoko Onóval léptek egy színpadra, és tekintélyes amerikai lapokban szerepeltek, a New York Timestól kezdve a Vogue-ig. Londonban találkoztak a Wikileaks-alapító Julian Assange-zsal is, aki 2012-ben az ecuadori nagykövetségen kapott menedékjogot, s azóta is ott él.
Bár a Pussy Riotot Nyugaton imádják, és ez a népszerűség egyfajta védelmet is jelent számukra, Oroszországban mégsem érezhetik magukat teljes biztonságban, mert a hatalom figyelő szemeit továbbra is rajtuk tartja. Ennek ellenére nem félnek, s a harcos ellenállás mellett már politikai pályán is gondolkodnak, és még az is elképzelhető, hogy hamarosan a parlament padjaiból bírálják majd a rendszert.
