Aktuális

Az erőszak ellen tiltakoznak a szexmunkások

December 17-én világszerte felszólalnak a szexmunkások, támogatóik, barátaik és családjaik a szexmunkásokat érő erőszak ellen.

A szexmunkások elleni erőszak megállítására felhívó világnapot először 2003-ban tartották meg, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, hogy a szexmunkásokat érő erőszakot számtalan esetben nem jelentik hivatalos szerveknek, nem vizsgálják ki és az elkövetőket nem ítélik el.

A szexmunkásokat Magyarországon is egyre nagyobb mértékben éri erőszak, bűncselekmények és diszkrimináció: fokozódó és többszörös kirekesztésük és kizsákmányolásuk büntetlensége miatt számos esetben válnak erőszak vagy gyűlölet-bűncselekmény áldozatává is (legutóbb Zuglóban és Kőbánya-Kispesten, illetve Kecskeméten egy terhes szexmunkást öltek meg brutálisan).

Az elkövetők sorában a magyar állam az élen áll: 2012-ben több mint egymilliárd forintos pénzbírságot szabtak ki Magyarországon szexmunkásokra különböző jogcímeken – olvasható a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének közleményében.

December 17-én a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete megemlékezik azon szexmunkásokról, akik erőszak áldozatává váltak, és tiszteletét fejezi ki azok felé, akik ellenállásukkal, bátorságukkal és kreativitásukkal léptek fel a hátrányos megkülönböztetés, stigma és erőszak ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top