nlc.hu
Aktuális
“Be nem áll a szája, és állandóan intézkedik” – lányok és az ADHD

“Be nem áll a szája, és állandóan intézkedik” – lányok és az ADHD

"Cserfes, okos és végtelenül segítőkész. Csak nagyon akaratos." A figyelemzavar a lányoknál sem ritka, de más, mint a fiúknál. Ki tudna erről többet, mint egy anya, akinek mindkét gyermeke ezzel a zavarral küzd?

Kisfiam, nem férsz a bőrödbe?! Figyelj már ide! Nem hiszem el, hogy nem bírsz megülni a fenekeden… ADHD. Ez a figyelemhiányos hiperaktív zavar rövidítése. Egy neurobiológiai rendellenesség, melyet sokan összefüggésbe hoznak napjaink felgyorsult életvitelével és az étkezési szokások változásával, konkrétan a túlzott szénhidrátfogyasztással is. Eddig úgy tudtunk, hogy ez az állapot, ahogy az autizmus is, gyakrabban fordul elő fiúknál. Azonban egyre valószínűbb, hogy a lányok között sokkal gyakoribbak ezek az eltérések, mint ahogy a kutatók eddig gondolták. A Daily Beast cikke szerint figyelemzavarral, hiperaktivitással egyre több felnőtt, 26-36 közötti nőt diagnosztizálnak. 

A diagnózis megkönnyebbülést hoz

2008 és 2012 között 85 százalékkal nőtt a fiatal amerikai nők körében az ADHD-gyógyszerek használata. Hogy miért nem derült ki korábban, hogy ilyen problémáik vannak? Azért, mert a lányoknál a tünetek kevésbé tipikusak, mint a fiúknál. Az iskolai években ráadásul a lányok olyan megküzdési módszereket alakítanak ki, melyek kompenzálják az ADHD tüneteit, mondja a szakértő.

“Amikor valaki először megérti, hogy ADHD-s, gyakran úgy érzi, nagyon megkönnyebbült. Már nem kell, hogy úgy gondoljon magára, mint aki lusta vagy őrült. A diagnózis az elfogadás és az önismeret útja” – mondja dr. Markel, a téma egyik szakértője.

“Képtelen volt figyelni a fiam, leülni meg hetente egyszer láttuk”

Kati két kisiskolás gyerekét diagnosztizálták nemrég figyelemzavarral. Őt kértük meg, segítsen nekünk  elmagyarázni, van-e és ha igen, mi is a különbség a fiúk és a lányok tünetei között. Kati fiáról az első jelzés ötéves korában érkezett. Az iskola-előkészítő alatt szóltak nekik, hogy a gyereknek problémái lehetnek a figyelmével, el kéne kezdeni kivizsgálni.

“A gyereknek komoly kihívást jelentett megtartani a saját figyelmét, nem belebeszélni az óvodai foglalkozásokba, leülni meg hetente egyszer láttuk. Akkor a fő probléma az volt, hogy bár ő szivacsként felszívta a tudást akkor is, ha nem figyelt, állandó izgés-mozgásával, belebeszélésével, kommentárjaival elvonja a többiek figyelmét.”

 

Elkezdték hát lefutni a kötelező köröket. Egy év gyógytorna után végül az első osztály közepére az ADHD felé kanyarodtak.

“Hihetetlenül szerencsések voltunk az osztályfőnökkel. Szeretettel, türelemmel, odafigyeléssel óvta a gyereket a komolyabb kudarcélményektől, a kevésbé empatikus pedagógusoktól és saját magától is. Mert a fiam nem figyel, szórakozott, leejt, elfelejt, átesik, pakolászik, beszél, zavar, óra közben feláll, elfelejti megcsinálni a feladat felét, izeg-mozog. Később új színfolttal gazdagodott a repertoár a túlfókuszált figyelemmel, amikor a gyerek kikapcsol. Ilyenkor látszólag ő minden tanár álma: csendben van, szinte ott sincs. A helyzet az, hogy valójában ott sincs. Ha hirtelen kizökkentik, akkor meg fogalma sincs, éppen melyik órán van, mit is kéne csinálni. Az osztályfőnök ebben is segít. Figyeli, mikor kattan ki, azonnal odalép hozzá, megérinti, halkan megszólítja, ennyi elég is.”

Második év közepére lett a gyanúból diagnózis. ADHD. A neurológus szerint a fiúnál a hiperaktivitás kevésbé domináns, a figyelemzavar, az impulzivitás és a túlfókuszáltság annál inkább. Egyelőre lovasterápiára jár, sportol, cukor- és tartósítószer mentes étrendet tart, Omega3-at szed. Szóba került a Ritalin is, de hogy szükség lesz-e rá, az a jövő titka. A jelenlegi életmódban és terápiában is bíznak a szülők, viszont hamarosan új osztályfőnököt is kap, így bármilyen irányban változhatnak a dolgok. 

“Egy álom ez a kislány, ott segít, ahol csak tud”

A másik történet a Kati lányáé. Ő kicsi korától rendkívül kommunikatív, érdeklődő, intelligens gyerek. Nagyon mozgékony, bár kicsit ügyetlenke. Nála minden figyelmeztető jelre akad egy logikus magyarázat. Sokat beszél, de a lányok már csak ilyen cserfesek. Szeret rendezkedni, akaratos típus. Nem baj, legalább nem kell félteni. Verbálisan agresszív? Ugyan már, csak megvédi magát. Impulzív. Majd kinövi. Kicsit hisztis, elvégre igazi nő, tudja, mit akar.

Jött ugyanaz az iskola-előkészítő, ugyanaz a pedagógus, mint a bátyjánál. A vélemény? “Ilyen lány nincs még egy. Mennyire odafigyel mindenre. Milyen segítőkész. Nincs, amit ez a gyerek ne venne észre, amit ne magyarázna el.” Kezdje csak el az iskolát szól a szülőkhöz a tanács. Nagyon okos gyerek, meg is őrülne az unalomtól az oviban. Hiszen már így sem tudja végigülni a foglalkozásokat.

Az iskola első félévében tovább tart Katiék szerencséje. Félévkor jön a hideg zuhany. Bár addig senki nem mondta, kiderül, a gyereknek komoly motorikus elmaradása van. Gyógytorna. Az írása külalakja reménytelen. Szétszórt, és állandóan beszél. Nem tud nyugton ülni. Izeg-mozog, leejt, átesik, felborul.

“Teljes hangerővel üvölteni kezd a fejemben a sziréna, amit három éve hallok hol erősebben, hol gyengébben: ez a gyerek is ADHD-s. Indul a kivizsgálás. Két hétre rá a lányom a neurológustól a maximális 9 pontból nyolcat azonnal megkap az ADHD-teszten”  meséli Kati.

Kiderül, hogy klasszikus tankönyvi eset a kislány. Orvosa azt javasolja, menjen a bátyjához hasonlóan nyugodtan lovagolni, sportoljon, diétázzon, szedjen vitaminokat. De ha jó akarnak a gyereknek, legkésőbb fél év múlva jöjjön a Ritalin. A kislánynak mielőbb gyógyszeres segítségre van szüksége. Ahogy nagyobb lesz, és erősebben lehet majd dolgozni az erősségei kiaknázásán és a gyengeségek kezelésén, úgy talán kevésbé lesz szüksége erre, de most a szakvélemény szerint ez a helyes út. 

A diagnózissal hirtelen minden a helyére kattant

“A kislányos báj, a rendkívüli intelligencia, a látszat-magabiztosság valójában mind egy neurológiai fejlődési problémával járó tünetegyüttest fedezett. Most már tisztán látjuk, mik azok a vonások, amiken finomítani kell” – mondja Kati.

  • A kislány nem hisztis: végletesen impulzív.
  • Nem kis cserfes, hanem kényszeresen beszédfüggő. Nem “mindenre odafigyel”, hanem képtelen fókuszálni a saját feladatára. Képtelen lehalkítani a külvilágot a fejében, ezért mindenbe bele kell szólnia, közbe kell avatkoznia, segítenie akkor is, ha nem az ő dolga. Nemcsak a motorikus elmaradás miatt nem bír nyugton lenni, hanem a folyamatos idegrendszeri feszültség, a kikapcsolás hiánya miatt sem.
  • Nem a túlzott igazságérzete miatt felesel, hanem azért, mert nem képes szabálykövetésre és elfogadni mások szempontjait.
  • Nem azért nem csinálja meg a feladatát, mert okos, és túl unalmas neki, hanem azért, mert figyelemzavaros.
  • Nem azért esik át mindenen, szór el mindent, mert szertelen, hanem mert egyszerre harmincféle dolgot akar csinálni, és olyan erős kényszert érez rá, hogy fizikailag képtelen uralkodni a testén és az elméjén.

Kati fia és lánya is nagyon szerencsés. A korai diagnózis miatt hamar elkezdődhet a fejlesztés, és ha kell, a gyógyszeres kezelés. A kislány jó eséllyel fiatal felnőtt korára már pontosan ismerni fogja önmagát és jól kialakult  ha kell, gyógyszerrel, étrenddel, támogatott stratégiája lesz.

Felnőttként a nagy nyomás hozza a rádöbbenést

Azoknál azonban, akikről gyerekként nem derül, ki, hogy ADHD nehezíti életüket, gyakran fiatal felnőtt korra elviselhetetlenségig fokozódik a nyomás.

Mert milyen is egy sikeres nő? Multitasker: kiemelkedően intelligens, empatikus barát, karrierista munkatárs, szerető partner, kiváló szülő, vékony, csinos. Mindezt egyszerre, erőfeszítés nélkül. Tudjuk, hogy sarkítunk, de tény, hogy a nőktől gyakran elvárják, hogy a különböző szerepeikben mind egyformán sikeresek legyenek. Ámde a munka és magánélet összehangolása, a szervezés és ütemezés, rangsorolás és bonyolítás mindenkinek nehéz. Aki pedig ADHD-val küzd, annak sokszorosan nehezebb.

Az új kihívások, a karrierépítés, a párkeresés vagy az anyává válás útján jelentkező nyomás az, ami miatt nő az ADHD-t önmagukon diagnosztizáló és szakértő segítséget kérő kora harmincas éveikben járó nők száma. Valószínűleg nekik is szépen összeáll ilyenkor a teljes kép, visszanézve gyerekkorukra.

Akik nem tudják, mi okozza problémáikat, gyakran szoronganak. Az ADHD-s nők sokszor küzdenek hangulatváltozásokkal, étkezési zavarokkal, és rossz közérzetük javítására gyakrabban nyúlnak valamilyen egészségkárosító stimulánshoz, mint a többiek. A hiperaktivitás tüneteit csökkentő gyógyszereket rossz hírük miatt viszont sokan akkor sem szedik, ha tudják, hogy szükségük lenne erre. 

Segítség a gyógyszereken túl

Az ADHD tüneteinek kezelésére természetesen nem csupán a gyógyszeres út létezik. Hatékony és kiegészítő terápiát jelenthetnek egyes gyógytornák és olyan populáris mozgásformák, mint a lovaglás vagy a jóga. Sokat segíthet a nyugalom állapotának tudatosításában a meditáció. Vannak, akik szerint az étrend, és táplálék-kiegészítők is hatással lehetnek ADHD tüneteire.

Ami pedig szerintünk talán a legfontosabb tanulsága mindennek, hogy a lányok figyelemzavara könnyen “megmagyarázható”, könnyebb elsiklani felette szülőként, de gyakran még pedagógusként is. Ezért fontos, hogy minél többet tudjunk, és minél gyakrabban beszéljünk erről a problémáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top