nlc.hu
Aktuális
Még drágább lesz a cigaretta

Még drágább lesz a cigaretta

Az első áremelkedés áprilisban várható.

2015. április 1-jével a cigaretta, a finomra vágott fogyasztási dohány és az egyéb fogyasztási dohány adómértéke emelkedik, majd 2015. július 1-jével a szivar és szivarka adómértéke, ennek következtében pedig a termékek árának emelkedésére kell számítani.

A cigarettánál a jövedéki adó jelenleg 12 500 forint ezer darabonként, ez emelkedik 15 700 forintra ezer darabonként. Egy 19 szálat tartalmazó doboz cigaretta ezzel legalább közel 60 forinttal lesz drágább – írja a napi.hu.

A szivarra, szivarkára kirótt adó viszont csökken, ennek ellenére sok, eddig szivarkaként forgalmazott termék jelentősen drágul, hiszen megváltozott a szivarka definíciója is. A valójában cigarettának kinéző – igaz, nem fehér papírba tekert – termékeket a cigaretták közé sorolták át, és csak a teljes egészében természetes dohánylevéllel burkolt, valamint az a regenerált dohányból készült borítékkal teljesen beborított dohányrúd számít szivarnak, szivarkának.

A dohánytermék-kiskereskedők beszerzési tevékenységének szabályozott keretek közé szorítása érdekében a dohánypiaci ellátási láncba új szereplőként kerül be a dohánytermék-kiskereskedelmi ellátó. A dohányterméket a dohány-kiskereskedelmi ellátó szerzi be a dohánytermék-nagykereskedőtől, ő tartja készleten, raktározza, majd értékesíti tovább és szállítja ki a dohánytermék-kiskereskedők részére. Ezt a tevékenységet az állam, vagy az általa koncessziós szerződéssel erre feljogosított társaság gyakorolhatja. A módosítás alapján a dohánytermék-kiskereskedők kizárólag a dohánytermék-kiskereskedelmi ellátótól szerezhetnek be dohányterméket.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top