nlc.hu
Aktuális
Elhunyt Buzánszky Jenő

Elhunyt Buzánszky Jenő

Ő volt az Aranycsapat utolsó élő tagja.

Nyolcvankilenc éves korában vasárnap elhunyt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat  labdarúgója. A hírt a volt futballista fia közölte a FourFourTwo.hu-val. Az egykori kiváló hátvéd az esztergomi kórházban este 8 órakor hunyt el.

Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportember december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol aznap meg is operálták. Fia, ifjabb Buzánszky Jenő december 16-án úgy nyilatkozott, hogy édesapja állapota több mint három nappal a műtét után is kritikus, majd 17-én újabb műtétre került sor. A legendás sportember később az intenzív osztályról a belgyógyászatra került át. Fia december 30-án arról beszélt, hogy apja szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó, az ünnepek alatt napokon át jobbára csak aludt, amikor azonban az intenzív osztályról a belgyógyászatra költöztették, a korábbiakhoz képest kimondottan jó hangulatban volt.

Buzánszky Jenő az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta volt a Nemzet Sportolója, idén novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938-1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946-1947), illetve Dorogon (1947-1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top