nlc.hu
Aktuális
Levél Orbán Viktornak: a Mozgássérültek Szövetsége is tiltakozik az útdíj ellen

Levél Orbán Viktornak: a Mozgássérültek Szövetsége is tiltakozik az útdíj ellen

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az útdíjjal ne lehetetlenítse el végképp a súlyosan mozgáskorlátozott emberek közlekedését.

A szövetség szerint a kormány több intézkedésével eddig is nehezítette a kerekes székes, mozgássérült emberek közlekedését, a most bevezetett útdíj miatt azonban sokan közülük már a munkahelyükre vagy bevásárolni sem fognak tudni eljutni, mert rendkívül alacsony jövedelmükből nem tudják megfizetni az új adót – írja a hvg.hu.

Hegedüs Lajos, a MEOSZ elnöke az ügyben levelet is írt a miniszterelnöknek és az illetékes minisztereknek:

“A kormány korábban megszüntette a súlyos mozgássérülteknek járó közlekedési támogatást, majd úgy alakította át az őket érintő gépjárműszerzési támogatási rendszert, hogy a választható gépkocsitípusok egyike sem felel meg a kerekes székesek jelentős részének. Az orvosszakértői minősítési rendszert pedig úgy módosította, hogy a mozgássérültek 60 százaléka nem megy át a vizsgálaton, emiatt súlyos mozgási nehézségekkel küzdő emberek maradnak parkolási kártya, gépjárműadó-kedvezmény vagy gépjárműszerzési támogatás nélkül. 

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a közösségi közlekedés nem akadálymentes, így a súlyosan mozgáskorlátozott emberek csak személyautóval tudnak közlekedni, más választásuk nincsen. A bevásárlást többségük csak a városok peremére települt, sokfajta fogyasztási cikket forgalmazó nagyáruházakban tudja elintézni, mert azok – más kereskedelmi egységekkel szemben – akadálymentesek, tágasak, kerekes székkel jól bejárhatók, és megfelelő mosdókkal, parkolóhelyekkel vannak ellátva.

Ezeket az üzleteket az esetek jelentős részében januártól már csak fizetősen lehet megközelíteni. A mozgássérült embereket iskolába, munkába, orvoshoz szállító támogató szolgálatok mikrobuszai után pedig dupla összegű útdíjat kell fizetni, ami újabb csapás a támogató szolgálati rendszerre, amely amúgy is az összeomlás szélén áll az elmúlt évek egyre csökkenő állami támogatása miatt.

A mozgássérült embereket számtalan hátrány éri, havi jövedelmük átlagosan mintegy egyharmada a magyar átlagjövedelemnek, ebből már nem tudnak újabb és újabb adókat fizetni, az amúgy is nehezített közlekedésüket pedig nem ellehetetleníti kéne, hanem minden lehetséges eszközzel támogatni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top