nlc.hu
Aktuális
Két középiskola szűnhet meg félévkor

Két középiskola szűnhet meg félévkor

Bezárhat a Rogers Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola félévkor.

Az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány még nem hozott végleges döntést a fenntartásában működő két középiskola megszüntetéséről. Az intézmények állami támogatását tavaly októberben felfüggesztették. A két megszűnő intézményben Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint ezeregyszáz diák tanul, mintegy kétharmaduk felnőttképzésen vesz részt, a tanköteles korúak száma pedig száz.

A kormányhivatal felméri, hogy a tanköteles diákok számára mely intézmények jelölhetők ki. A kijelölt iskolák nem tagadhatják meg a hozzájuk jelentkezők felvételét, de a szülők és a tanulók dönthetnek arról, hogy a kijelölt iskolákban folytatják-e a tanulmányokat, vagy a szabad iskolaválasztás jogával élve más intézménybe jelentkeznek át.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top