A 2011-ben indult program a bölcsődétől egészen az egyetemig segíti a halmozottan hátrányos helyzetűek, köztük a roma fiatalok integrációját, valódi esélyeket teremtve számukra az oktatásban, a munkához jutásban, vagy éppen az egészségügyi szolgáltatások elérésében.
A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság tájékoztatása szerint a stratégia megalkotása után három évvel elmondható, hogy 2013-ban a romák foglalkoztathatóságát, foglalkoztatását szolgáló programokkal 97 912 romának valló résztvevő számára sikerült képzést, munkaerő-piaci szolgáltatás nyújtani, segíteni a közfoglalkoztatásba való bejutást – írja a a Magyar Nemzet.