nlc.hu
Aktuális
Megérkezett Budapestre az új amerikai nagykövet

Megérkezett Budapestre az új amerikai nagykövet

Hétfő délután megérkezett állomáshelyére az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bradley Bell.

A nagykövetet a kormány nevében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Colleen Bell, akinek nagyköveti kinevezését tavaly decemberben szavazta meg az amerikai szenátus, nem nyilatkozott a sajtónak.

Magyar Levente rövid sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a legnagyobb nyitottsággal és szeretettel fogadja a nagykövetet. “A legnagyobb optimizmussal nézünk a közös munka elé” – mondta, majd kifejtette: a kormány meggyőződése, hogy hamarosan sikerül olyan párbeszédet kialakítani az amerikai féllel, amely – a korábbi hónapoktól eltérően – előremutató lesz. Ennek az alapja szerinte “mindenképpen megvan, amennyiben a gazdasági és katonai együttműködésünk soha nem volt olyan kiváló és erős, mint ma”. A nagykövet akkor érkezett Budapestre, amikor “Közép-Európa olyan időket él, mint évtizedek óta soha, rendkívül sok minden történik Magyarországon és a világban”. Elmodta, Colleen Bell megérkezésével végre helyreállt az Egyesült Államok legmagasabb szintű diplomáciai képviselete Magyarországon, tekintve, hogy lassan két éve nagykövet nélkül működik a nagykövetség.

 

Az amerikai diplomáciai képviselet vezetője szerdán adja át megbízólevelét a köztársasági elnöknek, Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtök este fogadja vacsorán.

 Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top