Egy elég döbbenetes kutatás jelent meg a napokban. Eszerint a férfi egyetemisták harmada erőszakolna meg nőt, ha nem lenne következménye. Ennyire súlyos a helyzet?
A férfiakban a törzsfejlődés során is jobban megvan az az ösztön, ami a birtoklásról, a levadászásról szól. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a férfiakat korlátlanul és minden esetben az ösztöneik vezetnék. Tény viszont, hogy a szexuális fantáziáikban jóval többször jelenik meg az, hogy lealázzák vagy birtokolják a nőt, mint fordítva. A társadalmi változások viszont abba az irányba visznek, hogy a szerepek közti különbségek egyre jobban eltűnnek, amit a férfiak nehezebben viselnek, hiszen a saját maszkulinitásukat éppen a birtoklással azonosítják. A kutatásban is említett magas százalék szerintem a fantáziájukat és nem a valós szándékukat tükrözi.
És az rendben van?
Fantáziában bármi lehet. Ha elmondanám, mikről fantáziálnak a pácienseim, minden bizonnyal sokan lefordulnának a székről. A felnőtt, civilizált emberek viszont el tudják különíteni a fantáziát a valóságtól. Sokan éppen a fantáziájukba betegszenek bele, pedig attól nem kell megrémülni. Hangsúlyozom, hogy egy érett, felnőtt ember esetében.
Hol van a határ?
Ha megnézzük a pornó- és internetfüggőséget, azt látjuk, hogy amikor elindul valaki a lejtőn, az elején még kevesebbel és szolidabb dolgokkal is beéri. Aztán egy idő után már ezek nem hozzák izgalomba, nem tüzelik fel, ehhez már keményebb, vadabb filmeket vagy képeket kell megnéznie. Kit érdekel egy olyan pornófilm, amin egy férfi és egy nő szépen szerelmeskedik? Senkit. De mondom, a fantáziába sok minden belefér, főleg amíg nem lesz ennek a rabja, nem ez irányítja a cselekedeteit.
És ha valaki gyerekekről fantáziál?
Különítsük el a súlyos személyiségzavaros pedofilokat és az élénk fantáziát. Az előbbi beteg, aberrált dolog, aminek hátterében a pszichoszexuális fejlődésben is megmutatkozó személyiségzavar áll. Ők nem arról fantáziálnak, hogy magukévá tesznek egy nőt, hanem arról, hogy egy kislányt vagy kisfiút, aki védtelen, aki gyenge, el tudnak nyomni. Amikor ez be is következik, az az igazi tragédia. Ezek az emberek betegek, ugyanis nem képesek a hozzájuk korban közel álló emberek társaságát megtalálni. Megragadnak egy infantilis szinten, és egy idő után beindul a birtoklási vágy.
Bár nem hiszem, hogy erőszak tekintetében lehetne fokozatbeli különbséget tenni, de most januárban már legalább két nagyon durva eset is kiderült, amikor az áldozatok gyerekek voltak: egyszer egy börtönőr erőszakolta éveken át a nevelt lányát, aztán pedig a 13. kerületben kerestek egy férfit, aki a gyanú szerint egy tízéves kislánnyal fajtalankodott. Mit tapasztal: több ilyen eset mostanában, vagy csak jobban felfigyelünk rájuk?
Bár statisztikát nem ismerek, azt mondom: nincs kevesebb, és több eset sem. Talán az az álszemérmesség kezd csak eltűnni, hogy a molesztált gyermekek családját megbélyegzik majd. Érettebbek a szülők, és jobban megpróbálják felkészíteni a gyerekeket.
Az ilyen cselekmények elkövetőinek van egy felszíni, látszólag jól működő élete?
Ha arra gondolunk, hogy dolgoznak vagy befizetik a csekket, akkor igen. Viszont egy állandó készenléti állapotban is vannak, folyamatosan mennének játszótérre vagy iskola környékére, de ott lebeg a lebukás veszélye is. Azt tapasztaltam, hogy a többségük tudja, hogy nagyon nem helyénvaló, amit csinálnak.
És mikor kerülnek szakemberhez?
Túl későn. Vagy amikor rendőrségi ügy lesz már belőle, vagy amikor lebuknak és szexuálpszichológus kezdi el vizsgálni őket. Sokan nem élik meg bűnnek, amit tettek, azt mondják például, hogy csak puszilgatták a gyereket, vagy a gyerek nemi szervét, mert törődnek a gyerekkel. Mivel ezeket az embereket a társadalom teljesen kiveti magából, és a börtönhierarchiában is legalul vannak, nagyon nehéz ebből meggyógyulni.
Ebben van némi ellentmondás: nem érzik bűnnek, de titkolják?
Nem egy normális ember fejével kell gondolkodni. Érzik, hogy mondjuk negyvenéves korukra egy kilencéves gyerekhez vonzódni nem normális. De maszkolnak, elferdítik a valóságot, és ezért mondják például, hogy csak megpuszilgatták ezt vagy azt a testrészét a gyereknek.
Meg lehet ebből gyógyulni?
Volt olyan betegem, akinek sikerült. Az összes meghurcoltatás után azt hiszem, inkább levágatnák a farkukat, semhogy még egyszer megtegyék. De a legnagyobb nehézség ilyenkor a gyerekek terápiája. Sokszor csak felnőttként tudják elkezdeni a feldolgozást. Nemegyszer fordult elő, hogy egész más miatt jött el hozzám egy nő, és csak később bukott ki, hogy kislányként az apja, a nagyapja, a szomszéd vagy a nagybácsi molesztálta. Egy biztos: sokkal több az áldozat, mint sejtenénk.
| A Patent Egyesület régóta küzd azért, hogy a szexuális bűncselekmények adatai nyilvánosak legyenek – sajnos mindeddig sikertelenül. Így a látencia itthon meglehetősen nagy, pontos adatok nem ismertek. A NaNe Egyesület becslései szerint Magyarországon több, mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak 15 éves kora előtt. Jelenleg közel kétmillió olyan nő él itthon, aki 75 éves kora előtt valamikor élt erőszakos párkapcsolatban, közel 800 ezret ért testi, és 300 ezret szexuális erőszak is. Még egy szomorú adat: a szexuális erőszakcselekmények 99,4 százalékáról a hatóságoknak hivatalosan nincs tudomása, mert sosem regisztrálták. Azaz: 156 esetből egyet regisztrálnak, a látencia tehát több, mint 150-szeres. |
És mi a helyzet az áldozatokkal? Ők meggyógyulhatnak?
Hiszem, hogy igen. Az áldozatok többségének bűntudata van, ezért is fontos, hogy minél hamarabb szakemberhez kerüljenek. Sajnos, ezek a sebek nem múlnak el nyomtalanul, de fontos, hogy beszélni tudjanak róla, mert az az első lépcső a gyógyulás felé.