Aktuális

Elvesztett szüzesség – Mara hatévesen lett szexuális erőszak áldozata

Mara egy budapesti középiskolában tanít, férjével kamaszkoruk óta ismerik egymást. Két lányuk van, egy nagy- és egy kiskamasz. Szexuális erőszakról szóló könyve tavaly jelent meg, saját történet. Mara ugyanis hatéves lehetett, amikor a tizenkét éves unokabátyja évekig tartó szexuális viszonyt kezdett vele. Minderről Mara felnőttkoráig senki nem tudott.

Fiatalos, negyvenes nő jön felém a kávézó teraszán. Barna szemében némi zavar és biztatás, hogy kérdezzek bátran, amit csak akarok. A biztatásra szükségem is van, a téma nehéz, sokáig forgattam otthon a könyvét, fogalmazgattam a kérdéseimet, próbáltam eltervezni, hogyan vezessem a beszélgetést tabuk nélkül úgy, hogy közben tapintatos maradok. 

Elvesztett szüzesség - Mara hatévesen lett szexuális erőszak áldozata

Tavaly jelent meg a könyved, Bűn vagy Bűnhődés címmel. Milyen érzés volt kint látni a polcokon?
Először nagyon izgalmas és jó. Ugyanakkor elég sok elutasítást is kaptam a sajtó részéről, amiért nem adtam hozzá az arcomat és a nevemet. Ez valóban kicsit skizofrén helyzet, mert így vállaltam is meg nem is a történteket.

Bizonyára a családod miatt döntöttél így.
Persze. Ebben benne van a lányaim védelme, még inkább az idős szüleimé, és köze van ehhez persze annak is, hogy tanár vagyok. A tanítványaimra nem tartozik a gyerekkorom, és arra sem állok készen, hogy szembesüljek az elkövetővel.

A nagyobbik lányod tizenhat, a kicsi tizenkét éves. Ők mit tudnak a könyvről?
Ezzel a kérdéssel nagy gondban voltam. Mert hogyan kezeljem azt a helyzetet, hogy tök jó, hogy a mama könyve megjelent, de ne nézzétek a címét, és ne olvassátok el a hátoldalát, a nagyinak meg pláne ne emlegessétek? Végül az mentett meg, hogy tudták, pszichológushoz járok. Először azt mondtam nekik, hogy ez a terápiám története, aminek a fő témája a gyereknevelés. A nagyobbik lányom később egy saját könyvélménye kapcsán elkezdett faggatni a szexuális erőszakról. Abban a helyzetben már nem akartam hazudni a “Honnan tudod, mama?” kérdésre. Ő már pontosan tudja, hogy miről szól a könyv, de elolvasni még nem akarja.

 “A gyerekek elől semmi nem marad rejtve. Isten tudja, hányadik érzékükkel, az anyjuk minden rezzenését érzékelik. Főleg Lilivel volt ilyen kapcsolatom: nálam mindig előbb vette észre, ha a hullámvasút lefelé vitt. Úgy működik, mint egy kijelző, mint egy barométer. Ahogy rosszabbul vagyok, valami baja támad, fájdítja a fogát, a hasát. S ahogy rosszabbul vagyok, kapóra jön nekem az ő baja, testet ölthet a szorongás – és vele szoronghatok én is. Ördögi kör ez” – részlet a könyvből.

Elégedett vagy mindennel a könyvvel kapcsolatban? Reakciók, példányszám, sajtómegjelenés…
Nagyjából igen. Rengeteg kedvező visszajelzést kaptam az olvasóktól. Egy dolgot kicsit megbántam utólag, hogy nem ragaszkodtam jobban az első címhez, amit kitaláltam: Elvesztett szüzesség. Arra utalt volna, hogy nem is emlékszem arra, hol és hogyan történt az első eset. Hat-hét éves lehettem.

“Valakinek el kellett mondanom a titkomat: hogy van egy szigetem! Miklós nagy volt. Bíztam benne. (…) Cserébe ő is elmondott egy titkot. (…) azt, hogy mit csinálnak a felnőttek. Hogyan készülnek az igazi babák. És megígérte, hogy lesz nekem is, majd ő megoldja. Csak hagynom kell, hogy azt csináljon velem, amit akar. Ha hagyom, meglesz a baba. Hatéves voltam. És nagyon akartam azt a babát.”

A könyvben azt írod, hogy a szüleid nem tudtak arról, mi történik az unokabátyád és közted. Legalábbis nem akarták észrevenni a jeleket. Melyik a helyes megfogalmazás?
Talán az utóbbi. Mert egy abúzusnak mindig vannak jelei. Néha csak zárkózottabb lesz a gyerek, máskor van egy seb a nyakán, vagy rendszeresen fájlalja valamijét. A gyerekek általában nem jó színészek, én sem voltam az. Sokszor voltam rosszkedvű, sokszor volt kisírt a szemem, és rengetegszer voltak rémálmaim is. Én kétlem, hogy egy szülő ne érezné a szíve mélyén, kire lehet rábízni a gyerekét és kire nem. 

Hogyan lett vége a rémálomnak?
Csalódást fogok okozni, nem emlékszem. Ettől egyébként nagyon szenvedek. Nem tudom, hogy mennyi ideig tartott ez az egész, még csak körülbelül sem. Arra, hogy mikor kezdődött, csak azért emlékszem, mert akkor költöztünk új lakásba. De a végéről semmi emlékem, volt-e valami megállapodás közöttünk, én tiltakoztam-e, teljes a sötétség. Egy megérzés azt súgja, hogy egy balatoni nyaraláson volt az utolsó alkalom, a nagynénémmel és az unokatestvéremmel nyaraltunk egy üdülőben, “édes hármasban”, már nagyobb voltam, talán 9 éves. Azt tudom, hogy nagyon nem akartam menni. Azt nem, hogy miért nem. Sokszor álmodom azzal az épülettel, de nem bírom előhalászni az emléket, hogy megértsem, miért. A gyermekkori abúzus feldolgozását ez is nehezíti: a tudat (és az idő) kitöröl bizonyos emlékeket. Így egyszerre szenvedsz attól, hogy emlékszel, és attól, hogy nem.

Mikor találkoztál vele utoljára?
A terápia kezdetekor. Azelőtt néha-néha összefutottunk a családi összejöveteleken, és én nem is gondoltam soha a történtekre. Azt hiszem, egyszerűen kizártam minden emléket a tudatomból. Attól kezdve, viszont, hogy terápiára jártam, nem bírtam elviselni, hogy egy levegőt szívjak vele. Egyszer véletlenül találkoztunk egy tüntetésen, akkor megmondtam anyámnak, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Nem kérdezte, miért, de azóta tiszteletben tartják ezt a kérésemet. Ő egyébként a történtek után jó pár évvel börtönbe került, egész másfajta bűncselekmények miatt. Sok év után szabadult, megnősült. Rengeteg gond volt vele utána is. Gyereke szerencsére nem született…

Elvesztett szüzesség - Mara hatévesen lett szexuális erőszak áldozata

Miért hallgat ezekről a szörnyűségekről egy gyerek?
Mert azt hiszi, hogy bűnös. Hogy minden az ő beleegyezésével történt, hogy cinkos. Ezért iszonyatosan elkezdi szégyellni magát. Hatalmába keríti a “más vagyok, mint a többiek” érzés, úgy érzi, elvesztette az ártatlanságát, “piszkos” lett. Minél több idő telik el így, annál kisebb az esélye annak, hogy segítséget kér. Akkor már azt hiszi, hogy akkora a bűne, hogy azt már nem is lehet elmondani. Én például mit mondtam volna a szüleimnek nyolcévesen? Hogy két éve “viszonyom” van az unokatestvéremmel? De hogy ez rossz nekem, csak eddig nem tudtam, hogy mit tegyek? Vagy később, hogy hat éve vége van már mindennek, de nem tudom feldolgozni? Érzed te is, mennyire nonszensz a gyerektől várni, hogy megoldja ezt a helyzetet, nem?

“Anyám egyre csak ezt ismételgette: »Nem akarom hallani, nem akarom tudni.« (…) Apám kifejezetten mérges volt, amiért nem bírtam tovább magamban tartani a történteket. Minek bolygatom a múltat? Miért teszem ezt velük, annyi év múltán? (…) Éppen ez a legnehezebb az abúzusban, a hallgatás csapdája. Elmulasztjuk az első pillanatot, amikor még lehetne szólni, és utána már minden késő, cinkossá válunk. Az abúzus által az ember egy életre összeköti magát a lelkiismeret-furdalással, a szennyel, a selejtesség érzésével, és olyan szoros szálak fűzik az elkövetőhöz, hogy ebből sosem szabadul. Már nem is gondolunk rá, hogy honnan jön ez az érzés, de bűnösök leszünk örökre, és nincs feloldozás.”

A statisztikák szerint minden tizedik gyerek érintett a szexuális erőszakban, de az esetek nagy része rejtve marad. Miért akkora tabu ez a társadalomban?
Gondold csak végig. Ha minden tizedik gyerek találkozott a szexuális erőszakkal, akkor ez rajta kívül minimum három embert érint még: az erőszaktevőt és a két szülőt. Ha az erőszaktevőnek még családja is van, akkor a számot nyugodtan meg lehet szorozni kettővel. Ha tehát egy szexuális abúzusnak a gyereken kívül további hat érintettje van (ez lehet sokkal több is ennél), akkor a végére elképesztően magas szám jön ki. De próbáld ki, hogy megkérdezel mondjuk tíz embert, érte-e a szexuális erőszaknak bármilyen formája gyerekkorában, vagy ismer-e valakit, akit ért. Meglepő tapasztalatra fogsz jutni. És ezek az emberek, áldozatok is, elkövetők is, köztünk élnek, ismerjük egy részüket, csak nem tudunk róla, vagy ami még rosszabb, hallgatunk.

“»Nagymama, gyerekem lesz, mindjárt férjhez megyek.« Ő volt az egyetlen, akinek beszéltem róla, de az imádott nagymama nem vett komolyan. Azt mondta, ennyi éves gyerekeknek nem szokott kisbabájuk születni és ezzel a téma le volt zárva.”

A te traumádnak depresszió, pánikrohamok, repülésfóbia lett az eredménye. Majd elkezdődött egy hosszú terápia. Fel lehet dolgozni a szexuális erőszakot?
Teljesen nem, de meg lehet tanulni együtt élni vele. Ezek után is megmarad egy sor rossz érzés, de már elviselhetőbb, mert már tudod, honnan jönnek. A legnagyobb átok az egészben a titok, és annak a megélése gyerekként, hogy nem szeretnek, pontosabban nem engem szeretnek, hiszen nem tudják, ki vagyok valójában, és nem védenek meg. Az erőszak fizikai része ehhez képest eltörpül, bármilyen furcsa is hallani ezt elsőre.

Elvesztett szüzesség - Mara hatévesen lett szexuális erőszak áldozata
“Olyan az abúzus, mint egy időzített bomba, amely többször fel tud robbanni. És sosem az első robbanás a legnagyobb, a későbbi detonációk még több kárt tesznek az emberben – éppen azért, mert nincs mihez kötni, nem értjük, hogy mi robbant, hiszen már régen aknamentesített területen hisszük magunkat. Ezért annyira fontos a terápia. Muszáj megérteni az összefüggéseket, megérteni, hogy mi miért történik velünk. Egyedül ez nem megy.”

A férjednek sikerült elmondani a teljes igazságot.
Már két éve pszichológushoz jártam, amikor úgy éreztem, hogy muszáj megtudnia mindent. Leültünk, és én elkezdtem mesélni. Nehezen hallgatta végig, de végighallgatta. Sokkoló volt számára, de a házasságunk azóta még jobb lett, mert kikerültek belőle a titkok. Kiderült, hogy kik vagyunk, és hogy számíthatunk egymásra minden helyzetben. Nagyon nagy szükségem volt rá, mert addigra az egész családom ellenem fordult.

“Lili tízéves. Tamás, aki a világ legjobb apukája, az esti meséléseknél gyakran bebújik mellé az ágyba. Nem tudom megmondani, helyénvaló-e még ez ekkora gyereknél. Csak egyet tudok: minden alkalommal, hogy így találom őket, kicsúszik a lábam alól a talaj, és legszívesebben sikongatni kezdenék: mássz ki onnan azonnal! (…) Nemrég hatalmas megkönnyebbüléssel olvastam, hogy az abúzus áldozatainál ez gyakori reakció. A jelent nézzük, de a múltat látjuk.”

Azt írod, hogy a terápia volt az utolsó esélyed a gyógyulásra
A mai napig így érzem. Harminchét évesen mentem el pszichológushoz, először az óvodás lányomat vittem el, mert problémáim voltak vele. Végül én maradtam ott. Négy és fél évig jártam, és nagyon nehezen viseltem, viselem néha a mai napig, hogy vége lett, mert a pszichológus külföldre költözött.

Nem tudom, hogy pszichológiai értelemben létezik-e olyan, hogy gyógyulás. Van-e olyan, hogy normalitás. Mindenesetre gyógyulásról nem mernék beszélni, javulásról viszont igen. Határozottan jobban vagyok, és ez az állapot napról napra javul, mintha a négy és fél év terápia még most is folyamatosan dolgozna bennem. (…) A terápia óta érzek magamban egy új erőt, amely előre mutat. Amely elfogadja a múltat, (…) békés jelent és jövőt követelve magának.”

Idén elindítottátok a beszeljrola.hu honlapot, ami óriási sajtóvisszhangot kapott. Szerinted miért?
Talán mert ez az első kezdeményezés, aminek kizárólag az a célja, hogy az érintettek végre kimondják, mi történt velük. Mi nem akarunk semmi mást, mint segíteni megtenni az első lépést. Hihetetlenül felszabadító érzés elindulni ezen az úton.

“Érdekes, a legtöbb, abúzuson átesett fórumos barátnőm harminc- és negyvenéves kora között jutott el oda, hogy hosszú évek hallgatása után úgy érezzék: beszélniük kell. Nem tudom, miért van ez így. Miért van az, hogy évtizedekig elbánunk a titkunkkal, és egyszer csak úgy érezzük: nem tudunk tovább hallgatni. Persze ki tudja, ha Lilivel nem akadok el, eljutok-e valaha pszichológushoz…”
Elvesztett szüzesség - Mara hatévesen lett szexuális erőszak áldozata

Követtem a történeteket a honlapon, hihetetlenül gyorsan szaporodtak. 
Igen, már több, mint száz történet került fel, és sok érintett küldött be csak egy mondatot. Azt, ami a legjobban megmaradt bennük.

Valamelyik mondat többször szerepelt?
Igen, az “úgysem fognak hinni neked!”. És az esetek nagy részében tényleg így van, hogy ha szól is a gyerek, senki nem hisz neki, és ezt hajszálpontosan tudja az elkövető. Ettől lesz olyan bátor. Ha csak annyit érünk el a kezdeményezéssel, hogy ezt az egy mondatot tudjuk cáfolni, már akkor is nagyon sokat tettünk.

 

Hasonló témában megjelent cikkeink:
Ami velem és a testvéreimmel történt, nem volt hiábavaló!
Megerőszakolt férfiak vallanak
Megdöbbentő fotók: kiállnak az erőszak áldozatai
Erőszak a gyermekotthonban
Tizenhat évre börtönbe került a gyerekeit megerőszakoló apa
Szexrabszolgák és megalázás: ilyen is lehet egy hárem

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése