Aktuális

“Ami velem és a testvéreimmel történt, nem volt hiábavaló” – 15 ezer kilométer séta az erőszak ellen

Mi köze a maratoni gyaloglásnak a szexuális erőszakhoz? Elvben semmi. Hacsak az nem, hogy sokszor úgy érezzük, a gyermekek elleni szexuális erőszak témájában csakis valami hatalmas figyelemfelkeltő kampány segíthet.

Sok mindent lehet tudni Matthew McVarishről. Hogy Skóciában született, hogy színész, dalokat és színdarabokat ír, s hogy három bátyja van. És azt is, hogy a nagybátyja évekig bántalmazta szexuálisan. De ő nem áldozat és nem is túlélő, amúgy sem szereti  a skatulyákat, ő csak egy srác, akit hosszú évekig traumák értek, és aki megtanult kitörni a trauma fogságából. Huszonöt éves korában vallomást tett a nagybátyja ellen, aki őt és három bátyját összesen húsz éven keresztül molesztálta. Most harmincéves, a “Stop the silence” mozgalom európai nagykövete. A kétéves kampány során egész Európát végiggyalogolja, hogy átadja a legfontosabb üzenetet: ha tabunak is számít, a gyermekek elleni szexuális erőszakról igenis beszélni kell. Először az érintetteknek. Naponta átlagosan 40-50 kilométert sétál. Gyalogol, ha esik, ha fúj, ha fáradt, ha nem, hogy változzon a világ és benne az emberek gondolkodása is. Amikor megérkezik valahova, mesél; elmondja saját és testvérei megrázó történetét, hátha mások is követik a példát. Hogy az érintettek legalább a csendtől ne szenvedjenek. Nézem fiatal arcát, ahogy biztat a tekintetével, hogy kérdezzek bátran, amit csak akarok, s hogy ne legyek zavarban a téma miatt. Minden mozdulata erőt és magabiztosságot sugároz, de tekintete a beszélgetés közben gyakran a távolba réved, és egy időre mindig ott is marad…

Matthew McVarish
Matthew McVarish

– Eddig több mint ötezer kilométert sétáltál, szinte egész nap gyalogolsz, mi történik az út során benned?

– Nem tudom, mert nem nagyon gondolkodom közben, amolyan meditatív állapot ez: csak sétálok, figyelem a tájat, az utat, az embereket.

– Nem akarnak néha felvenni?

– Országa válogatja. Sok helyen megállnak, ilyenkor elmondom, hogy köszönöm, de nekem most épp a gyaloglás a célom.

– Mi, magyarok megálltunk?

– Nem. De ez nem baj, sokan mosolyogtak, többen integettek is, teljesen rendben van ez így.

– A kampányod egyik fontos üzenete, hogy a gyermekek elleni szexuális erőszakot nem szabad tabuként kezelni. Te meddig őrizted a súlyos titkot?

– Körülbelül tizenegy-tizenkét éves koromig fogalmam sem volt, hogy ami történik, az valójában bűncselekmény. A nagybátyámra egyáltalán nem volt jellemző az agresszió, és sosem fenyegetett meg azzal, hogy ha elárulom, amit csinál, annak következménye lesz. Sőt. Folyton azt  mondogatta, hogy mennyire szeret, és hogy éppen azért simogat, mert szeret. Ő volt a keresztapám is, folyton viccelt és nevetett, de időnként elővette a másik arcát, ami sötét volt és félelmetes. Aztán valahogy rájöttem, hogy ez az egész baromira nincs rendben. Megmondtam neki, hogy hagyja abba a molesztálásomat. És ő abbahagyta. Ugyanakkor láttam a szemében, hogy tart attól, mi lesz, ha kiderül minden. Az erőszaknak vége lett, de beszélni senkinek nem tudtam a történtekről.

– Miért nem?

– Katolikus családban nőttem fel, konzervatív környezetben, ahol nem szokás beszélni a szexről. Egyáltalán nem, semmilyen összefüggésben. Még szavaink sincsenek rá, amivel szerintem nem vagyunk egyedül. Tizenöt éves lehettem, amikor az  egyik bátyám, aki akkor huszonöt volt, idegösszeomlással kórházba került. Akkor mesélte el az édesapánknak, hogy a nagybátyánk zaklatta. Nekem is akkor esett le, hogy ugyanaz történt vele, mint velem. Ahogy néztem a kórházi ágyon, tudtam, hogy ha nem csinálok valamit, egy nap én is ilyen állapotba kerülök. Leültem az  internet elé. Az első találat a gyermekek elleni erőszakra egy washingtoni szervezet “Stop the silence” kampánya volt. Felvettem velük a kapcsolatot, és elmentem egy szakemberhez is. Később írtam egy színdarabot, ami rólunk, testvérekről szólt. A másik bátyámat elvittem a darabra, vele az előadás után tudtunk először beszélni a történtekről. Lassan leesett, hogy valószínűleg mindannyian pontosan ugyanazon mentünk keresztül.

– Hogy vannak most a testvéreid?

– Az a bátyám, aki kórházban volt, még mindig gyógyszereket szed, hullámzó, hogy hogyan tudja kezelni a hangulatingadozásait. A harmadik bátyámmal hat évvel ezelőtt tudtam a gyerekkorunkról először beszélni. Felhívott a felesége, hogy nagyon rossz passzban van. Találkoztunk, hajnali négyig folyamatosan ittunk, én hoztam szóba a témát, ő lassan és gyötrelmesen tudott csak megnyílni. Hazajöttem, nagyon dühös voltam, a bátyám padlón volt, aggódott érte a felesége, a gyerekei, közben a nagybátyám továbbra is szabadon szedhette áldozatait. (Matthew nagybátyja tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket tanított, mellette egy fiú focicsapat edzője volt – a szerk.)

Helsinki
Helsinki

– Hogyan reagáltak a történtekre a szüleid?

– Az édesanyám összeomlott, de nem kért segítséget és nem tett feljelentést, sőt velünk azóta sem tudott beszélni a történtekről. Talán a barátaival igen. Az édesapám sem ment el a rendőrségre, de a nagybátyámat soha többet nem engedte a házunk közelébe.

– Ti tettetek feljelentést?

– Igen. Öt évvel ezelőtt. Eleinte azzal támadtak, hogy tönkre akarom tenni a nagybátyánk karrierjét, de nem érdekelt, akkor már csak az lebegett a szemem előtt, hogy a többi gyereket megvédjem. Végül hittek nekem és a testvéreimnek, és hat év börtönbüntetésre ítélték.

– Azóta Amerikában tizennégy színházban bemutatták a színdarabodat, az előadások után kiálltál és elmondtad, hogy ez a te történeted, és beszéltél a Road to change kampányról is (az európai kampány neve – a szerk.). A színdarab filmváltozatát hamarosan ötszáz amerikai egyetemen fogják vetíteni. Újságcikkek jelennek meg, az üzeneteid ott vannak a YouTube-on is. A példád több millió emberhez jutott el. Szerinted minek kellene a legsürgősebben változni?

Minden harmadik lányt és minden hatodik fiút molesztálnak gyerekkorában, az esetek nagy része titokban marad. 90 százalékban olyan felnőtt követi el az erőszakot, akit a gyerek ismer, és akiben bízik.

– A csendnek, mert a gyógyulás csak azután kezdődhet el, ha az érintettek elkezdenek beszélni. Ez velem is így történt, illetve minden érintettel, akit ismerek. Ehhez képest a legtöbb társadalomban a szexről a gyerekekkel összefüggésben senki nem beszél. Még nagyobb tabunak számít a szexuális erőszak, az pedig végképp, ha családon belül történik.

– Tabuk terén nagyon lassan lehet változást generálni.

– Lehet, harminc évvel ezelőtt például a “mell” szót sem lehetett kiejteni. A “mellrákot” pedig pláne nem. De nézd meg, hogy ma hány helyen, hányféle kontextusban beszélnek róla, mennyi kampányt szerveznek köré. Ehhez képest amikor nemrég Ausztriában beszéltem kétszáz ember előtt, végig síri csend volt. Remélem, hogy eljön az az idő, amikor egy ilyen történet után nem robban fel a terem a csendtől.

– Vajon hány ember számára nem tabu ma ez a kérdés?

– Amerikában nemrég publikáltak egy hatalmas kutatást. Tízezer embert kérdeztek meg arról, mit tenne, ha például a barátja berúgna, elvenné-e a kocsikulcsát. 98 százalékuk azt felelte, igen, persze, hiszen veszélybe sodorná magát. A kérdés a szexuális erőszakkal kapcsolatban így szólt: “Mit csinálnál, ha tudomásodra jutna, hogy egy gyereket a környezetedben szexuálisan bántalmaznak?” A válaszadók kevesebb, mint 13 százaléka mondta azt: “Jelenteném.”


– Van erre épeszű  magyarázat?

 
– A szexuális bántalmazások közel fele családon belül történik. Az emberek egyszerűen nem akarnak beavatkozni. Úgy érzik, hogy semmi közük hozzá. Ráadásul sokszor nem egyértelmű a helyzet. Nálunk például nem volt jele az erőszaknak. A nagybátyám húsz éven keresztül molesztált minket, és szerintem ez nem látszott a viselkedésünkön. Talán néha egy-egy villanásra valaki észrevehetett volna egy-két furcsaságot, de ezt senki nem vette annyira komolyan, hogy utánanézzen. Nemrég láttam egy interjút egy férfival, aki egy kislányt erőszakolt meg. A riporter  megkérdezte tőle, hogy mit tett, az volt a válasza, hogy megölte kislányban levő gyereket. Pontosan ez történik.

– Milyen változásokra lenne szükség a jogi környezetben?

– A gyermekek elleni szexuális erőszaknak nem lenne szabad elévülnie, és nem lenne szabad korhoz kötni a feljelentést. Ma minden európai ország máshogy szabályozza ezt a kérdést. Angliában például sosem volt korhoz kötve, hogy egy áldozat meddig tehet feljelentést. Ráadásul ott a törvény bünteti azokat is, akik tudnak az erőszakról, de nem jelzik. Németországban az áldozat 51 éves koráig jelentheti, mi történt, Luxemburgban és Finnországban 28 éves korig. (Magyarországon 23 éves korig tehet a rendőrségre menni, akkor is, ha addigra lejár az elévülési idő – a szerk.) Ami nonszensz, mert egyrészt a szexuális erőszak nem korfüggő, másrészt az áldozatok jó része bőven felnőtt, mire el tud kezdeni beszélni a traumáiról.

– Ezekre minden országban felhívod a figyelmet?

– Persze, hiszen ez kulcsfontosságú kérdés. Gondold csak el, mit jelent, ha bizonyos kor után az áldozatok nem fordulhatnak a hatóságokhoz. Az, aki őket bántalmazta, továbbra is szabadon bántalmazhat gyerekeket. Rengeteg emberrel, köztük sok szakemberrel is találkozom a civil szervezetek, állami intézmények részéről, egyrészt velük egyeztetek, mellette találkozókra járok, ahol elmesélem a történetemet, és meghallgatom másokét.

– Van valaki, aki viszonozza az őszinteségedet?

– Mindig. Ennek a módja persze különböző. Svédországban például az előadás után meghívott egy nő ebédelni. Azt hittem, ketten leszünk, de mire odaértem, egy kisebb társaság várt, egytől egyig volt áldozatok. Zenével és énekkel fogadtak, az egész olyan volt, mintha a gyógyulás ünneplésének lettem volna szemtanúja. Egyszerre volt megható és felemelő.

Bécs
Bécs

– Nem lett volna egyszerűbb a terápiád után mással foglalkozni? Hiszen így nap mint nap emlékezned kell a történtekre.

(Elgondolkozik.)
Vannak történetek, amik felkavarnak, amik nem mennek ki a fejemből. Amerikában az egyik előadás után felállt egy hetvenéves férfi, és elmondta, hogy mi történt vele gyerekkorában. Miután hazament, felhívta a 68 éves öccsét. Akkor beszéltek a traumáikról életükben először. Értem, hogy miért gondolod, hogy könnyebb lenne.  De valójában úgysem lehet elfelejteni. Én ettől az úttól legalább annyit kapok, mint amennyit elvesz belőlem. Szerintem csak az működik, ha foglalkozol vele.

– Mondhatjuk akkor, hogy ez a projekt, a sok gyalogolás neked is segít? Egyáltalán, szükséged van még bármilyen terápiára?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy mivel nem tudom megváltoztatni a múltat, igyekszem pozitív módon használni a történteket. Abban segít, hogy úgy érezzem, ami velem és a testvéreimmel történt, nem volt értelmetlen és hiábavaló.

– Szakemberek szerint a feldolgozási folyamatnak muszáj, hogy része legyen a megbocsátás.

– Sok embernél ez biztosan így is van. Ha segít a megbocsátás, hajrá, de azért én nem mondanám ki azt sem, hogy enélkül nincs esélyed.

– Neked sikerült?

– Néha azt érzem, félig már megbocsátottam a nagybátyámnak, máskor viszont iszonyatos dühöt érzek. Józan pillanataimban pedig leginkább szánom.

– Még jó tízezer kilométer van előtted. Elvileg 2015-re érsz vissza Skóciába. Mik a terveid azután?

– A kampány a sétával nem ér véget. Ha nem sikerül Európa döntéshozóinál változást generálni, irány az Európai Parlament. Összegyűjtök egymillió aláírást, és kezdeményezem a jogszabályok harmonizációját. Hiszen a gyerekáldozatok szempontjából teljesen mindegy, hogy Magyarországon születtek vagy Angliában. Addig is, remélem, hogy minél több érintett követi a példámat, vesz egy nagy levegőt, és szakít a hallgatással.

A gyerekkori szexuális erőszak áldozatai IDE fordulhatnak segítségért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése