Nyilván nem véletlen, hogy szinte hetente jelennek meg cikkek arról, hogy más országban hogyan működtetnek gyerekbarát, kreativitás- és gondolkodásfejlesztő oktatási rendszert. Eközben nálunk az oktatási hírek mostanában iskolabezárásról, felnőttek idegeit is próbára tevő felvételiről és butaságokat közlő tankönyvekről szólnak.
Nemrég megtudhattuk azt is, hogy az Egyesült Államokban meghozta a tanulási kedvet a fordított napirend, és hogy a hollandoknál a gyerek véleménye is számít, a finnekről pedig legutóbb azt, hogy 2016 őszétől nem tanítanak folyóírást, azaz szépírást a finn iskolákban.
Lehet, hogy vannak magyar oktatásszakértők, akik a szépírásban látják a kreativitás kulcsát – a nemzetközi és országos mérések mégsem ezt bizonyítják, s odaát ennél árnyaltabban gondolkodnak a kérdésről. A szépírás helyett “nyomtatott betűkkel” való kézírást és gépírást oktatnak. Persze meghagyják az iskolák szabadságát, és továbbra is taníthatnak kötött írást, ha szeretnének.
Aki látott már olyan “nyomtatott betűs” kézírást, amilyennel például a britek is írnak, az tudja, hogy nincs két egyforma írás, úgyhogy a kézírás egyediségét siratni nem érdemes. A kézírást, amely segíti a kéz finommozgásának kialakulását és egyes idegpályák kifejlődését, kiválthatják például kézműves- vagy rajzórákkal. Amúgy pedig még ha teljes egészében megszüntetnék a szépírás oktatását Finnországban, a finn iskolások teljesítménye akkor is magasan verné a világátlagot, mert
- hisznek abban, hogy fontos.
A tettek árulkodóbbak, mint a szavak. Finnországban évszázadok óta magas a tanulás, a tanítás presztízse. Felismerték, hogy az oktatás az ország gazdasági talpra állásának legnagyobb mozgatóereje. Egy finn kisgyerek akár Helsinki gazdag negyedébe, akár egy rénszarvaspásztor-családba született, esélyt kap, hogy jó minőségű oktatásban részesüljön. A leggyengébb és a legjobb tanulók közötti különbség itt a legkisebb a világon, és az OECD jobbélet-mutatójának eredménye szerint is a finnek a legelégedettebbek az oktatási rendszerükkel.
- Az oktatás nem hatalmi kérdés
Ahhoz, hogy rendre a legjobb eredményeket nyújtsák a tanulóik a PISA-felméréseken, és hogy az Európai Unióban a legmagasabb arányban itt tanuljanak tovább a felsőoktatásban, ahhoz potom 40-50 év kellett. Ehhez arra volt szükség, hogy 20 kormány és csaknem 30 különböző oktatási miniszter értsen egyet a fő irányokkal, célokkal, és évtizedeken át következetesen tartsa magát ezekhez. Már önmagában ezért lehet őket irigyelni.
- Esélyegyenlőséget akartak
Nem Európának vagy a világnak akarták megmutatni, hogy elájuljanak a finn csodától, hanem egyszerűen az volt a cél, hogy az oktatás minden tanulónak egyenlő esélyt biztosítson képességei kibontakoztatására.
- Minden gyerek ugyanúgy számít
Viták persze ott is voltak. Kell-e különválasztani a tehetségeket és külön fejleszteni őket? Jobb-e az, ha a gyengébben teljesítőket különvesszük és számukra extra szolgáltatásokat nyújtunk? Eredményesebb-e, ha integráltan oktatjuk a gyerekeket? Megszólaltak a kétkedők és aggódók, akik szerint ha a tehetségek együtt tanulnak a leszakadókkal, bevándorlókkal, majd szépen tönkreteszik a finn gazdaságot, társadalmat. Sokan fanyalogtak a peruskoulutól, a 9 évfolyamos iskolától, mely mindenkit befogad és együtt nevel. Aztán 2001-ben, az első PISA-mérések láttán elhallgattak, mert Finnország jobban teljesített az olvasás, a matematika és természettudományok területén is, mint bármely más OECD-ország. Bebizonyosodott, hogy a együtt nevelésnek hála, a kevésbé jó teljesítményű fiatalok eredményei éppúgy javulni fognak, mint a legtehetségesebb fiatalokéi. És nincs szabad iskolaválasztás, de ez nem is gond, hiszen sem a tanulók, sem az egyes iskolák teljesítménye között nincs jelentős eltérés.
- Nem pénzkérdés
A hatvanas években Finnország sem volt fényesen gazdag ország, és az eredményesség sem azon múlt, hogy van-e kakaóbiztos számítógép vagy nincs. Viszonylag kis költséggel sikerült csúcsra jutni, a gazdasági válság idején az oktatás védelmet kapott, így alig csökkentek a ráfordított források. A finn iskolákat az állam finanszírozza. Amúgy pedig az elhivatottság, méltányosság, az iskolai és a tanári autonómia, a bizalom, a megbecsülés, a kreativitás és az együttműködés ösztönzése és támogatása egyetlen fillérbe sem kerül.
- Nem sajnálják az időt és az erőt
Finnországban a gyerekeknek közel 30 százaléka kap valamilyen speciális segítséget, a nagyszámú bevándorló tanulóval – ha szükség van rá – tanácsadók és a speciális fejlesztőtanárok foglalkoznak. Ennek köszönhetően nincs bukás, mivel a lemaradókat még időben felkarolják és felzárkóztatják.
- Az eredményesség nem jó teszteredményt jelent
Kivéve a középiskola utolsó évét lezáró vizsgát, Finnországban nincsenek kötelezően előírt, szabványos tesztek, ahogyan nem rangsorolják az iskolákat, régiókat sem vizsgaeredményeik alapján. A tanárok felismerték, hogy ha túl nagy a hangsúly a teszteken és teljesítménymérésen, akkor valódi ismeretszerzés helyett a diákok a felmérőkre, vizsgákra tanulnak.
- Nem a tananyag a mindenható
A diákok nem töltik a fél életüket az iskolában, és otthon sem rogyasztják őket hétköznap, hétvégén, vakáció alatt a házi feladattal. Nem nyomasztják a gyerekeket azzal, hogy a tananyagot leadják, a diákok a saját tempójuk és érdeklődésük szerint haladnak. Ugyanis a finnek szerint a túl sok tanítás tönkreteheti a tanulást, mert nem hagy teret és időt a belső fejlődésre. Nagy hangsúlyt fektetnek az érdeklődés és a motiváció felkeltésére, az egyéni tanulási utakra.
- A tanárt elismerik
Az oktatáspolitikusok bölcsen felismerték, hogy ők megszabhatják a tantervet, és hogy milyen könyvből kell tanulni, de ez mit sem számít, hiszen a tanáron múlik a legtöbb, aki a közösség és az oktatási hivatalok bizalmát élvezi. A tanár nem azért van, hogy fentről jövő parancsokat hajtson végre és központi utasítás szerint mossa a gyerekek agyát egyformára: a finn rendszer ösztönzi az iskolákat és a tanárokat, hogy bátran támaszkodjanak helyi igényeket tükröző tanterveikre. Nincsenek tanfelügyelők, ellenben a tanárok hálózatokba szerveződnek, és így figyelik, támogatják egymás munkáját és tanulnak egymástól.
- Nem az lesz tanár, akit sehová sem vesznek fel
A pedagógus szakokra gyakran tízszeres a túljelentkezés, így a legjobbakból lehet kiválogatni a tanárjelölteket. Az orvosokkal és jogászokkal együtt magas a presztízsük, de a fizetésük nem jelentősen haladja meg a finn átlagbért. A pedagógusok azt vallják, hogy még ha több pénzt is kapnának, de “cserébe” tanfelügyelők járnák az iskolákat, sztenderd mérésekkel ellenőriznék a munkájukat állandóan és beavatkoznának az iskola életébe, akkor inkább otthagynák a pályát.
- Figyelnek a gyerek jóllétére is, nemcsak a teljesítményére
Aki járt már finn iskolában, az biztosan nem látott éhes vagy ápolatlan gyereket. Az iskolák ételt, orvosi ellátást, tanácsadást nyújtanak, szükség esetén még szállítják is a gyerekeket.
Informatikaóra egy finn iskolában – fotó: Marttii Kainulainen, AFP
Mi számunkra ebből a tanulság?
A Finn példa című könyv szerint a finn csodát nem lehet még részekben sem átültetni itthoni gyakorlatba. De tanulni lehet tőlük. A szerző Pasi Sahlberg szerint a finn oktatási csoda nem érthető a Nokia története és filozófiája nélkül. A Nokia egyik vezetője, aki a könyvben is megszólal, a kreativitást és az együttműködési képességet szinte minden más képességnél előbbre valónak tartja: “Ha felveszünk egy fiatalt, aki nem tudja a teljes matematika- vagy fizikaanyagot, ami ehhez a munkához kell, akkor megvannak a kollégáink, akik könnyedén megtanítják neki ezeket. De ha olyasvalakit kapunk, aki nem tudja, hogyan dolgozzon más emberekkel együtt, hogyan gondolkozzon máshogy, hogyan találjon ki eredeti ötleteket, és aki fél attól, hogy hibázni fog, akkor semmit sem tehetünk.”
Ez mindenképp jó lecke egy olyan országban, ahol a költségvetésből évek óta egyre kevesebb pénzt szánnak az oktatásra, a PISA-teszteken pedig rendre rosszul teljesítenek a diákok. Utóbbi eredményeiből kiderül, hogy a diákjaink különösen rosszul szerepelnek a problémamegoldást igénylő feladatokban és a számítógépes teszteken, ráadásul nem élvezik a tanulást, és leginkább magolni szoktak a vizsgákra, dolgozatokra, ami éppen ellentétes a nyugat-európai, kreativitásra koncentráló tendenciával. A finnek példája ezenkívül bizonyíték arra, hogy egy-két évtized alatt egy nem túl fényesen teljesítő oktatási rendszert is lehet kiválóan teljesíthetővé fejleszteni, ahogyan ezt például a lengyelek is teszik.
Felnőtt fejjel az iskolapadban
Finnországban évente egymillióan tanulnak a felnőttoktatásban, az államilag finanszírozott kurzusok térítésmentesek. A dolgozó felnőttek számára szinte minden felső középiskola szervez távoktatást, a tanmenet személyre szabott, és a tanulóknak személyes konzultációra is lehetőségük van. A tankönyvek mellett rádiós és televíziós anyagok, valamint webalapú csomagok is szerepelnek a tananyagban. A skandináv országokban és Finnországban nagy hagyománya van a felnőttoktatásnak, körülbelül nyolcmillió felnőtt vesz részt benne. A 19. század végén elindult népi főiskola-mozgalomba Dánia, Norvégia, Svédország mellett Finnország is bekapcsolódott. Ezenkívül Finnországban 21 finn egyetem összefogásával létrehozták a Finn Virtuális Egyetemet, melynek célja tudás- és munkamegosztás, a tapasztalatcsere, valamint az online tanulás és technikák népszerűsítése, fejlesztése.
