nlc.hu
Aktuális
Főnöke verte meg a takarítónőt?

Főnöke verte meg a takarítónőt?

Egy takarítónő különös történetét írta meg ma a Bors. Az asszony elmondása szerint főnöke megverte őt, emiatt kórházba került. Egyes értesülések szerint kollégái azt vallották, hogy az asszony kezdte a dulakodást, a kétméteres férfival szemben...

A Borsnak nyilatkozó Magdolna azt állítja, hogy főnöke ököllel megverte őt, melynek következtében kórházba került. Az asszony (aki egy nagy nemzetközi cég alkalmazottja) éppen egy villamost takarított, amikor összeszólalkozott a felettesével. Elmondása szerint főnöke nekilökte a villamosnak, majd ököllel kezdte ütni őt. Két napot töltött a kórházban. Az asszonynak egyébként épp lejárt a szerződése, melyet az eset után nem hosszabbítottak meg. A Bors szerint a rendőrség nem nyilatkozott az ügyben, ahogyan a cég HR-osztálya sem. A lap információi szerint a nő számos kollégája úgy vallott, hogy az asszony kezdeményezte a verekedést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top