A WHO felmérése szerint a 15 és 49 év közötti nők egyharmada tapasztalt élete során fizikai, illetve szexuális erőszakot. Háromból egy nő – ez a Föld most már 7 milliárdos népességére lebontva több mint egymilliárd érintett nőt jelent. Eve Ensler amerikai író, maga is korábbi áldozat, úgy döntött, nem nyugszik, amíg a nők elleni erőszak meg nem szűnik. Küzdelme mára világméretű mozgalommá vált, és az Egymilliárd Nő Ébredése kampányban csúcsosodott ki.
Előzmények: a Vagina Monológok és a V-nap
Ensler 1996-ban írta meg tabutörő színdarabját, a Vagina Monológokat, amely, felcserélve a pornókultúra nőket eltárgyiasító szemléletét, autentikus őszinteséggel, egyes szám első személyben elmesélt történetekkel ábrázolja a nők valódi viszonyát a saját testükhöz, nemi szervükhöz, szexualitásukhoz. Kendőzetlen őszinteséggel beszél a női orgazmus háttérbe szorulásáról – megszólaltat például egy olyan nőt, aki csak idős korában fedezte fel a csiklóját –, heteroszexuális és leszbikus nők tapasztalatairól, a nőgyógyászati vizsgálatokról, a szülésről, a vagina nélkül született nőkről, az afgán nők helyzetéről, a női nemiszerv-csonkításról, a feleségbántalmazásról és a boszniai háborús nemi erőszakról.
A megjelenéstől fogva özönlöttek a szerző postaládájába a további történetek, a darab 1998. február 14-i, New York-i előadása pedig mérföldkővé vált. Az eseményen, amely olyan színészeket vonultatott fel, mint Whoopi Goldberg, Glenn Close, Calista Flockhart, Winona Ryder és Susan Sarandon, 250 ezer dollárt sikerült összegyűjteni áldozatsegítő szervezetek javára. Egy évvel később a siker Londonban ismétlődött meg, Gillian Anderson, Cate Blanchett, Isabella Rossellini, Melanie Griffith és Kate Winslet részvételével.
Ezután további előadások következtek, és megalakult a “V-nap” (V-Day) mozgalom. A “V” egyaránt utal a vaginára, a győzelemre (victory) és – mivel a mozgalom az egyenrangú szerelmet és a beleegyezéses szexuális élvezeteket távolról sem veti meg! – a hagyományos Valentin-napra is. Más szerveződésektől többek közt az különbözteti meg, hogy az aktivisták a helyi nőkkel együtt dolgozva mérik fel az adott közösség szükségleteit, és a befolyt összeg 99 százaléka közvetlenül az áldozatokhoz kerül. A vezető aktivisták közt, a “V-Board” tagjaiként ott találjuk többek közt Jane Fondát és Kimberlé Crenshaw afroamerikai jogászt, a nemi, faji, szexuális orientáció és osztály alapú elnyomás együtthatására utaló “interszekcionalitás” fogalom megalkotóját is.
A V-nap látomás: egy olyan világé, ahol a nők biztonságban és szabadon élhetnek. A V-nap követelés: a nemi erőszaknak, a vérfertőzésnek, a bántalmazásnak, a női nemi szerv megcsonkításának, a szexrabszolgaságnak meg kell szűnnie. A V-nap bátorítás: hisszük, hogy a nőknek alkotással és gyarapodásban kell tölteniük az életüket, nem pedig úgy, hogy szörnyű atrocitásokat élnek át, és sérülésekből lábadoznak
– áll a V-nap nyilatkozatában.
Harc a nemi erőszak és a nemiszerv-csonkítás ellen
A mozgalom először az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Kanadában terjedt el, “Kampusz” elnevezésű kampányának köszönhetően elsősorban egyetemeken, főiskolákon. Hamarosan azonban a nyugati kultúrkörön is túlterjedt és az egész Földet behálózta.
2002-ben Agnes Pareyio megalapította az egyik első V-nap krízisközpontot a kenyai Narokban, ahol menedéket és oktatást nyújtanak a nemiszerv-csonkítás és a kényszerházasság elől menekülő lányok számára. A központ jelenleg is működik: egyszerre 50-60 főt szállásol el, és a lányok képzetten – van, aki pl. orvosként -, öntudatukban megerősödve, szexuális önrendelkezési jogaik tudatában térnek vissza korábbi közösségükbe, ahol aztán szerepmodellként szolgálnak a többiek számára. Pareyio munkája a helyi férfiak és fiúk szemléletformálására is kiterjed, ennek eredményeképpen egyre több maszáj férfi találja ellenszenvesnek a gondolatot, hogy leendő felesége ne élvezze vele együtt a szexet.
2004-ben a V-nap csatlakozott az Amnesty Internationalhez, követelve, hogy Mexikó indítson vizsgálatot a Ciudad Juárezben eltűnt és meggyilkolt közel 400 nő ügyében. 2006-ban csatlakoztak a második világháború alatt a japán hadsereg által szexrabszolgaságba kényszerített ún. “vigaszhölgyek” számára igazságot és kártérítést követelő mozgalomhoz. Ugyanezen évben Ensler interjút készített Denis Mukwege kongói nőgyógyásszal, aki a nemi erőszak áldozatainak kezelésére specializálódott. A fegyveres konfliktusok dúlta Kongót a bűncselekmény szélsőségesen gyakori előfordulása miatt a “világ nemi erőszak fővárosának” is nevezik. A V-Day a UNICEF-fel együttműködve kampányt indított, és 2011-ben Christine Schuler-Deschryver vezetésével megnyílt az áldozatokat segítő City of Joy központ, ahol a nők, az orvosi és lelki segítség mellett kertészkedést tanulnak, és egy önellátó közösséget működtetnek.
A további években krízisközpontok nyíltak Indiában, Egyiptomban és a világ számos további pontján. Tavaly Zoya, afgán nőjogi aktivista – akinek szüleit muszlim fundamentalisták ölték meg –
Kabulban krízisközpontot hozott létre, ahol 15 és 30 év közötti, többszörösen traumatizált nők oktatásban, valamint pszichológiai és jogi segítségben részesülnek.
A V-nap figyelme kiterjed a hajléktalan nőkre, az őslakos nőkre, a fogyatékossággal élő nőkre, a női háztartási alkalmazottakra, a prostituáltakra, az emberkereskedelem áldozataira, a gyermekmunkásokra, a “szépségkultusz” által megnyomorított, magukat számos plasztikai műtétnek alávető nyugati nőkre, a transznemű nőkre, kövér nőkre, a munkahelyi szexuális zaklatás áldozataira, az identitásukat kereső fiatal lányokra – a mozgalom abszolút inkluzív és befogadó, és tökéletesen megvalósítja a női testvériség (sisterhood) feminista eszméjét. A “V-Men” csoportban egyesíti a szolidáris férfiakat is, melynek egy prominens tagja Robert Redford.
Egymilliárd Nő Ébredése – Magyarországon is
A V-nap sikere a 15. évfordulón, 2013-ban az Egymilliárd Nő Ébredése (One Billion Rising) kampányban teljesedett ki. Egyszerre megrázó és felemelő video biztatta a nőket: ébredjenek, fogjanak össze, mondják el az eddig magukban tartott történeteiket, tiltakozzanak, lázadjanak, és a tánc kultúrákon átívelő közös nyelvén fejezzék ki, hogy nem tűrik tovább az erőszakot. A kampány honlapján összegyűjtötték az információkat a világ 190 országának több tízezer helyszínén szervezett eseményéről.
Magyarországon – ahol az áldozathibáztatás és az elkövetőmentegetés nem csak a közbeszéd része, de a hatóságokra is jellemző – szintén megvalósult a közös tánc. Civil szervezetek: a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Születésház Egyesület, a NANE, a PATENT és a Nőkért Egyesület, televíziós műsorvezetők: Bombera Krisztina és Jaksity Kata, továbbá magánszemélyek: Szántó Nikolett autóversenyző, Janet Kelley aktivista, Bozsik Yvette táncművész és Farkas Ildikó tánctanár összefogása révén. Budapest mellett rendeztek táncot többek közt Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Edelényben és Gödöllőn. A táncban részt vettek roma, hajléktalan, fogyatékossággal élő és kerekesszékes nők is. Az ismert férfiak közül Kepes András, Kulka János és Pál Dénes álltak a kezdeményezés mellé. Az eseményt fotókampány előzte meg, ahol sokan elmondták, miért tartják fontosnak a részvételt. Budapesten mintegy 150-en táncoltak több mint ezer néző előtt. Juhász Borbála, a Női Érdek elnöke beszédében hangsúlyozta az áldozatokat védő Isztambuli Egyezmény aláírásának fontosságát.
2014-ben a kampány “Egymilliárd nő az igazságosságért” néven megismétlődött, ekkor a tiltakozás a nők elleni erőszak büntetlenségére irányult. Az Isztambuli Egyezmény aláírása nem sokkal később megtörtént, a ratifikáció azonban azóta is várat magára, ezért a 2015-ös eseményt -melynek globális jelszava a forradalom – e célnak szentelik a szervezők.
A vasárnapi, budapesti eseményről készült videót itt megnézhetitek:
