nlc.hu
Aktuális
Elindult az eddigi legnagyobb magyar segélyprogram Ukrajnában

Elindult az eddigi legnagyobb magyar segélyprogram Ukrajnában

Elindult az eddigi legnagyobb magyar segélyprogram Ukrajnában: az Ökumenikus Segélyszervezet a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve a háború sújtotta ország hét régiójában segít a menekülteknek.

Alapvető élelmiszerekkel, higiéniai csomagokkal és téli takarókkal segítik a harcok elől elmenekült családokat. Mintegy 1350 család, több mint hétezer menekült ellátására készülnek – mondta el Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Kovács Ádám Zoltán, a tárca államtitkára hangsúlyozta: a kormány kifejezett célja Ukrajna megsegítése, amelyre mintegy 100 millió forintot biztosítottak. A minisztérium minden hátteret biztosít ahhoz, hogy a segélyszervezetek minél hatékonyabban lássák el munkájukat a térségben.

A nagyszabású segélyprogram a genfi székhelyű nemzetközi szövetség felkérésére és finanszírozásával indult el. Ezen kívül a 1353-as adományvonalon és a honlapon is várják a felajánlásokat a források bővítéséhez.

Harkivba, Herszonba, Zaporizzsjába és Kijevbe már eljutottak az első segélycsomagok, az Ivano Frankivszkba, Lembergbe, valamint Kárpátaljára tervezett szállítmányok a következő hetekben érnek célba.

A magyar segélyszervezet szorosan együttműködik helyi partnerekkel, a költségek minimalizálása érdekében az áruk beszerzése és a logisztika helyben történik. A programok koordinációját a segélyszervezet helyszínre delegált munkatársai végzik Kijevből és Zaporizzsjából.

Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius segélyprogramjának Kelet-Ukrajnából a napokban visszatért vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az alapvető élelmiszerek és higiéniai eszközök biztosításán kívül kevesen foglalkoznak a poszttraumatikus stresszben szenvedő lakossággal. A tervek szerint helyi pszichológusok bevonásával, egy helyben működő külön segélyprogramot alakítanak ki a traumatizálódott emberek számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top