A szereplők többségét az utcán észre sem vennénk, de így, ahogy egy kimerevített pillanatban belemosolyognak vagy épp szomorúan belenéznek a kamerába, és néhány mondatban felvillantanak valamit az életükből, egyúttal elgondolkodtatnak és fontos üzeneteket is megfogalmaznak. Még akkor is, ha eszük ágában sincs ezt tenni.
És New York lakói mesélnek
Az atlantai Brandon Stanton történelem szakos diplomájával a zsebében kötvényekkel kereskedett Chicagóban, de 2010-ben elvesztette munkáját. Ekkor döntötte el, hogy New Yorkba költözik, és a város lakóit fogja fotózni. Az ötlet sikerében akkor még talán maga sem hitt, de mára őt igazolta az idő, a világ egyik leghíresebb bloggere lett, több millió követővel.
Kezdetben az volt a terve, hogy tízezer emberről készít portrét, és a képeket egy virtuális térképen jeleníti meg. Aztán néhány hónap múlva változtatott a koncepción, és elkezdett beszélgetni az emberekkel. Kérdezte őket az életükről, küzdelmeikről, csalódásaikról, reményeikről.
Az első személy, akivel szóba elegyedett, egy 43 éves karbantartó volt, aki egy bár előtt ült négy nagy üveg mosogatószerrel a lábánál. És Ruben Lora mesélt neki a múltjáról, egy másik életről, amelyben első osztályú kosárlabda-játékos volt a Dominikai Köztársaságban, míg egy motorbaleset véget nem vetett a karrierjének. “A baleset tönkretette az életemet. De ezt most nem tudom, miért is meséltem el neked.”
És ezzel sokan vannak így. Brandonnak van valamiféle különleges tehetsége ahhoz, hogy beszéltesse az embereket. Nem faggatózik, egyszerűen csak olyan intim és bensőséges közeget tud teremteni, és olyan őszinte érdeklődéssel fordul mindenki felé, hogy megnyílnak neki az emberek.
Brandon Stanton, a Humans of New York blog alapítója
Portré a földlakókról
2013-ban jelent meg a blog könyvváltozata, mely egy csapásra hihetetlen siker lett. A könyvesboltokban hosszú sorok vártak arra, hogy megvehessék, és rövid időn belül a New York Times sikerlistájának élére ugrott.
2014-ben Brandont felkérte az ENSZ egy fotóprojekt megvalósítására, melynek célja, hogy a bloghoz hasonló tabló készüljön a világ más tájain élő emberekről is, és személyes történeteiken keresztül ráirányítsák a figyelmet az adott térség problémáira. Brandon a projekt során járt Irakban, onnan Jordániába ment, ahol szíriai menekültekkel találkozott, majd Afrika következett, Uganda, Kongó, Kenya, de járt Vietnamban, Indiában, Izraelben és Mexikóban is.
Első útja Erbilbe, az iraki kurdisztáni autonóm terület fővárosába vezetett, melynek lakói a terjedő Iszlám Állam fenyegető közelségében élik életüket. “Soha ilyen tragikus történetekkel még nem találkoztam” – mondta élményeiről Stanton a The Independentnek. Egy kerekes székben ülő férfi, amikor megkérdezte tőle, mi volt élete legszebb pillanata, azt felelte: “Mikor édesanyámat boldognak láttam. Gyerekkoromban német orvosok jártak itt, és azt mondták, hogy Európában meg tudnak műteni, és újra lábra állhatok majd. Édesanyám ezt hallva örömében elsírta magát. De sajnos soha nem volt pénzem arra, hogy mindez tényleg megvalósuljon.”
A háborús helyzet ellenére Stanton szerette volna képein úgy bemutatni Irakot, mint egy országot, melynek lakói a körülmények ellenére is megpróbálnak normális életet élni, terveik, reményeik és vágyaik vannak, mint bárki másnak a Földön.
“A szüleimet elvitték, amikor 16 éves voltam. Mindketten a börtönben haltak meg.” “Vissza tud emlékezni arra a napra?” “Sajnálom, képtelen vagyok rá… befejezhetnénk?” – Fotó: Brandon Stanton, Humans of NY
Amikor egy blog közössége hegyeket mozgat meg
S hogy milyen elképesztő hatása lehet egy blognak, arra jó példa az, ami a napokban történt. Brandon egy kisfiút fotózott Brooklynban, aki a számára leginspirálóbb személyként iskolájának igazgatónőjét nevezte meg. Brandon kíváncsi lett erre a hölgyre és az iskolára, ami New York egyik legrosszabb hírű negyedében működik. Az itt tanuló, hátrányos helyzetű diákok nagy része még soha nem hagyta el New Yorkot, és a nyári szünetet is általában otthon töltik, mivel a környék túl veszélyes még ahhoz is, hogy akár csak a játszótérre vagy a könyvtárba elmenjenek.
Brandon és társai villámgyorsan létrehoztak egy alapítványt. Az adományokból egy nyári program létrehozását segítik, illetve szeretnék lehetővé tenni azt is, hogy az iskola minden hatodikos évfolyamát elvihessék egy kirándulásra, melynek során a Harvard Egyetemre is ellátogatnak. Az igazgatónő reméli, hogy egy ilyen élménnyel új perspektívákat adhat a gyerekeknek, és ők is elhihetik, hogy bejuthatnak a világ egyik legjobb iskolájára. A Humans of New York blog közössége nem volt rest, alig néhány nap alatt már 637 ezer dollárt gyűjtöttek össze az iskola megsegítésére.
A brooklyni iskola igazgatónője – fotó: Brandon Stanton, HONY
Arcok Budapestről
A Humans of New York világszerte megihlette az embereket, és megjelentek a blog helyi változatai is. Például Budapesten is.
Kiss Ervin Egon és Pivonka Krisztina fotós blogján, a Homeless of Budapesten a fővárosi utcákon élő hajléktalanokról láthatunk portrékat és olvashatunk részletet a velük folytatott beszélgetésekből, melyekből pár mondat után is szomorú sorsok sejlenek fel. Egy másik blog, a Budapest Catalogue szerzői szintén a főváros utcáit járják, megszólítják a lakókat, akik szívesen mesélnek magukról.
A Takács Eleonóra és Juhász István által elindított Utazó Olvasó blog tematikusan mutatja be a városlakókat, pontosabban tömegközlekedési eszközök utasait, akik – tabletek és okostelefonok ide vagy oda – még mindig olvasnak. S hogy mit, a szemfüles, de diszkrét fotósnak köszönhetően az is kiderül. 2014-ben például a blogon szereplő olvasók közül a legtöbben a nagy sikerű japán író, Murakami Haruki és a Trónok harca szerzőjének, George R. R. Martinnak könyveit forgatták.
