Tűsarok és miniszoknya: így állnak ki a férfiak a nők jogaiért

Feminfo | 2015. Február 24.
Egy török diáklány brutális meggyilkolása nyomán indult kampány a közösségi oldalakon. Miniszoknyás fotókkal tiltakoznak férfiak ezrei a nőket érő erőszak ellen. Nem ez az első olyan eset, amikor férfiak emelik fel a szavukat a női jogokért, Magyarországnak azonban még van hova fejlődnie ezen a téren is.

Özgecan Aslan török pszichológus hallgató volt. Egy 26 éves buszsofőr azért ölte meg, mert tiltakozott az ellen, hogy a férfi, miután elrabolta, egy félreeső helyen megerőszakolja. A férfi nem először erőszakoskodott nővel. A gyilkossággal vádolt sofőr felesége bevallotta, hogy a férfi őt is többször bántalmazta.

A sokkoló gyilkosság – a vascsővel halálra vert áldozatot csak ruhái alapján tudták azonosítani – felszította a családon belüli erőszak és a nők elleni támadások elharapódzó problémáival mindezidáig szembenézni nem tudó Törökországot és Azerbajdzsánt is. Ahogy annak idején a fél világ felkapta a fejét az indai csoportos nemi erőszakok és gyilkosságok miatt, vagy ahogy itthon is egy országot rázott meg a pécsi pszichológusnő, Bándy Kata tragikus halála, úgy most Törökországban ébresztett rá tömegeket egy fiatal nő értelmetlen és kegyetlen halála arra hogy most már tenni kell valamit.

Fotó: AFP /BULENT KILIC

Egy jó figyelemfelhívó kampány

Habár Erdoğan török elnök az utcai és a netes tiltakozásokat sem találta elég tisztelettejesnek, a Twitter-kampány, melyben a #ozgecanicinminietekgiy (Viselj miniszoknyát Özgecanért!) hashtag alatt férfiak tesznek közzé magukról miniszoknyás képeket, pár óra alatt milliókat ért el a közösségi médiában világszerte.

Nekünk nagyon tetszik a kezdeményezés. Ilyen egy jó figyelemfelhívó kampány. Megérint, megdöbbent, helyes üzenetet hordoz. De nem ez az egyetlen eset, amikor férfiak állnak ki értünk, nőkért.

A miniszoknyás férfiakhoz hasonlóan pár éve a James Bondként ismertté vált Daniel Craig pózolt magas sarkúban és női ruhában a nők egyenlőségéért.

Az ENSZ figyelemfelhívó kampánya is hasonló eszközökkel operál. A Heforshe.org alatt többen között Matt Damon, Antonio Banderas, Patrick Stewart, Desmond Tutu és Ban Ki-Moon ENSZ-főtitkár kampányol a nők elleni erőszak ellen.

Amerikában maga Barack Obama és az alelnöke, Joe Biden is fontosnak tartja, hogy a nők elleni erőszak megfékezésének ügyét támogatásáról biztosítsa. Természetesen a szabad világ vezetője nem húz miniszoknyát vagy női ruhát, de filmsztárokat toboroz az ügynek, és egyenesen belemondja a kamerába: egy áldozat is túl sok.

Eközben Magyarországon

Itthon emlékezetes nőkért a férfiak által bemutatott összefogás volt a pécsi focicsapat, a PMFC-Mathias erőszak elleni kiállása, ám sajnos a politikai életből inkább a vak komondorokról érkezik hír, semmit az erőszak elleni tömeges kiállásról.

A magyar parlament máig nem ratifikálta az Isztambuli Egyezményt sem, vélhetően azért, mert túl drágának tartják az abban vállalt kötelezettségek teljesítését. Eközben nőket bántalmaznak, és nők halnak meg minden héten volt vagy jelenlegi partnerük bántalmazása következtében.

Reméljük, hogy hamarosan természetes lesz itthon is, hogy férfiak, nők, politikusok és cégvezetők, hírességek és átlagemberek álljanak ki azt üzenve: elég.

Mi vagyunk Bándy Kata, Özgecan Aslan, mi vagyunk az összes, világszerte bántalmazott nő.

Exit mobile version