Aktuális

Magyar Rezidens Szövetség: elfogadhatatlan a röghöz kötés és a hálapénz

Valóban sztrájkra készülnének az orvosok? Mit is akarnak pontosan? Miről szól a röghöz kötés? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Nem a hálapénzre

Az egészségügy átalakítása különböző mértékben és lendülettel ugyan, de évről évre napirendre kerül. Úgy tűnik, a mostani kormány is megpróbálkozik ezzel. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár nemrég azt mondta: megint lesz önálló gyógyszerészeti intézet, nemzeti egészségfejlesztési intézetet hoznak létre, és tízmilliárd forintot költenek a gyermek sürgősségi ellátás fejlesztésére. Az orvosok bérrendezéséért cserébe pedig röghöz kötést írhatnak elő, míg a védőnők helyzetét az új alapellátási törvényben rendeznék.

Mit jelent a röghöz kötés?

Ez a paraszolvencia jelenségével is összefügg: a tervek szerint azok az egészségügyi dolgozók kaphatnának bizonyos mértékű keresetkiegészítést, akik vállalnák, hogy Magyarországon dolgoznának tovább közalkalmazottként állami intézményben, és nem fogadnak el hálapénzt.

A hálapénz elutasításával az orvosok zöme egyetért, legalábbis ez derül ki egy, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) által készített felmérésből. Mivel egy szakorvos nettó bére a 160 ezer forintot is alig éri el, és egy osztályvezető főorvos sokszor több évtizedes életmentő tapasztalattal a háta mögött sem keres nettó kétszázezer forintnál többet, nem meglepő a felmérés eredménye. A szakorvosok jelenlegi fizetésük háromszorosáért mondanának le a paraszolvenciáról. A hálapénz amúgy valóban mindenkinek kellemetlen, a betegnek és az orvosnak egyaránt, mégis, a rendszer fennmaradásához egyelőre úgy tűnik, hogy nélkülözhetetlen.

Erre jelenthetne megoldást az államtitkár javaslata: ha az orvosok vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt, és nem mennek külföldre, akkor 100-200 ezer forintos nettó bérkiegészítést kapnának.

Talán munkabeszüntetés

Dénes Tamás, az MRSZ elnöke azt mondta a Nők Lapja Cafénak, nem lehet az embereket kényszerítő eszközökkel az országhatáron belül tartani. “Az ösztöndíjrendszer is kudarc volt egészen addig, amíg a röghöz kötés feltételeit fel nem puhították” – emlékeztet. Azonban azt támogatni tudják, hogy ha megvalósul a szakorvosi minimálbér rendszere, akkor hálapénzt ne lehessen elfogadni. A szövetség viszont mindenekelőtt szeretné tisztán látni, mit is jelent majd az életpályamodell az egészségügyben, és ezzel párhuzamosan hogyan szeretnék a béremelés kérdését megnyugtatóan rendezni.

Bár Dénes Tamás korábban zárt ajtók mögött azt mondta: ha mindez nem valósul meg, “el tudják képzelni, hogy munkabeszüntetésre is sor kerüljön”, egyelőre szó sincs arról, hogy sztrájkba lépnének az orvosok. Ő most azt is mondja: a kormány feladata lenne a bérfeszültség csökkentése is. Könnyen belátható, hogy az a főorvos, aki most kétszázezer forintot keres, nem lesz felhőtlenül boldog, ha egy rezidens 275 ezret vihet haza. Dénes Tamás gyorsan hozzáteszi: ez az összeg csak azokra a rezidensekre vonatkozik, akik ösztöndíjban is részesülnek, és mellette megkapják a hiányszakmapótlékot is. (Az ösztöndíj maximális összege havi százezer forint, a hiányszakmáért járó pótlék negyvenezer.)

Az egészségügyi szakdolgozók életpályamodelljével kapcsolatban nincsenek még konkrétumok, így a bevezetés céldátumát sem jelölte ki a kormány. A rezidenseknek éppen ez a bajuk: szeretnék, ha a kérdést belátható időn belül legalább rendezni kezdenék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése