Miért Anglia?
Nyelvet tanulni jöttem, eredetileg csak 6 hónapra. Au-pair voltam az első két évben, tulajdonképpen csak sodródtam az árral, ha jött egy új lehetőség, mindig megragadtam. Eleinte a magasabb szintű nyelvvizsga motivált, utána teljesen véletlenül akadtam egyetemi lehetőségre. Bekerültem az utolsó évfolyamba, ahol az EU-tagországokból érkezőknek még ingyenes volt az oktatás Angliában. Vonzott, hogy azt tanulhattam, ami igazán érdekelt. Tudtam, hogy otthon hiába kerültem volna be játszva mondjuk egy angol szakra, szenvedés lett volna. Itt a marketing és média szakot viszonylag könnyen elvégeztem. Mellette teljes munkaidőben dolgoztam, el tudtam magam tartani, még előléptetést is kaptam az egyetem ideje alatt. Otthon mindez képtelenség lett volna. Itt sem volt könnyű, főleg az elején megszenvedi az ember, míg kialakul a baráti társaság, és biztos munkát talál. 10 év alatt hétszer váltottam várost, többek között Lutonban, Nottinghamben, Enfieldben is éltem már, most Guildfordban lakom.
Mit/kit hagytál magad mögött Magyarországon?
Családot, barátokat, nagyszülőket. Mindenkit. Ez a legnehezebb, mert folytonos rettegésben élek. Ha van két nem fogadott hívás a szülőktől, azonnal a legrosszabbra gondolok. Szörnyű otthon hagyni a legértékesebb emberi kapcsolatokat; azokat, akik felneveltek, akikkel együtt nőttél fel. Szerencsés vagyok, mert sok nagyszerű barátság megmaradt otthonról, még a család is teljes; de hazamenni és kitalálni, kire mennyi idő jut, az borzasztó. Egy-két hét alkalmanként nagyon gyorsan elrepül.
Milyen egy átlagos napod?
Anyaságin vagyok, úgyhogy minden nap a kicsik körül forog. Kevés alvás, sűrű napok, semmi pihenés, de minden nap más. Egyébként egy tipikus nap ez lenne: hatkor kelés, reggeli, óvoda, 8.30-ra munkában lenni, este hatkor felvenni a gyerekeket, főzés, vacsora, fürdetés, takarítás, ágyba zuhanás – ha szerencsém van, akkor olyan 11 körül. De ha van energiám, akkor még írok vagy olvasok, mert olyankor tudok igazán kikapcsolódni, mikor minden elcsendesedik. Tipikus családi élet, ahogyan bárhol, gondolom én.
Mondj három olyan szót, ami szerinted a leginkább jellemzi az angliai embereket!
Illedelmes, kedves, humoros. Általában szerintem odafigyelnek a másikra, de nem kíváncsiak mélyebben a problémáidra, nem szeretnek belefolyni az otthoni életedbe. Fájóan illedelmesek, ha nincs mindenhez odatéve a “légy szíves, köszönöm, kérlek, elnézést” akkor valaki előbb-utóbb le fog ültetni, és felvilágosít, hogy modortalannak találnak. A humor nagy szerepet játszik, mind magánéletben, mind a munkahelyen. Ez határozza meg, mennyire tudsz beilleszkedni környezetedbe. Saját károdra annyit nevethetsz, amennyit akarsz; biztos lehetsz benne, hogy mindenki csatlakozik, de arra ügyelj, hogy ha más a célzott, akkor a politikai korrektség keretein belül kell mozognod. Ha nem is mondják, nagyon kényelmetlen szituációk alakulhatnak ki egy-egy rosszul ütemezett beszólás körül. Azt is meg kell mondani, hogy az angoloknak különleges képességük van arra, hogy a sértést bóknak álcázzák, szóval nem árt a sorok közt is olvasni. És ha drágámnak szólítanak, azt sem mindig kedvességből teszik…
A teljes interjút a Girl Power blogon találod!
