nlc.hu
Aktuális
Svédországi magyar lány: több mint kétezer aláírást gyűjtöttek Fruzsináért

Svédországi magyar lány: több mint kétezer aláírást gyűjtöttek Fruzsináért

Budapesten, a svéd nagykövetség elé szervezett demonstrációt Ruff Ágnes, annak az árva és fogyatékos magyar lánynak az egyedüli rokona, aki hónapok óta küzd azért, hogy unokahúga vele maradhasson. A követségen átvették az aláírásokat, ám ígérni továbbra sem tudnak semmit.

2280 aláírás

Egyre szürreálisabb és szomorúbb annak a 20 éves lánynak a kálváriája, akiért egyetlen rokona küzd most már hónapok óta. Fruzsináról több ízben írtunk: a lassan két és fél éve Malmőben élő árva és fogyatékos lánynak senkije sincsen Magyarországon, Svédországban él az egyedüli olyan rokona, aki szeretne és tudna is róla gondoskodni.

Mivel a lány fogyatékos, így magát ellátni nem tudja: a svéd állam éppen ebbe kapaszkodik, amikor mostanra jogerős ítéletben kimondta: Fruzsinát haza kell küldeni Magyarországra. Csakhogy a lányra itthon lakóotthon várna. Ép ésszel nehéz felfogni, hogy ebben az esetben sem lehet semmit tenni, hiszen Svédországban mégis a családjával élhetne tovább.

Ruff Ágnes, a nagynénje most azért utazott Magyarországra, hogy azt a 2280 darab aláírást átadja a svéd nagykövetségen, amit kint gyűjtött össze Fruzsináért. A sajtó munkatársain kívül nagyjából húszan lehettek a demonstráción. Az egyik nő a Nők Lapja Cafénak azt mondta: 45 éves, de még soha nem volt semmilyen tüntetésen, vagy demonstráción. “De ez egy olyan ügy, ami mellett muszáj kiállnom” mondta.

Ruff Ágnes, Fruzsina nagynénje az aláírásokkal
Ruff Ágnes, Fruzsina nagynénje az aláírásokkal

Nem felnőtt, de mégis?

A nagynéni szerint az egyik legfelháborítóbb dolog, hogy a kinti Migrációs Hivatal semmibe veszi a közel 2300 összegyűjtött aláírást. “Fruzsina videóját 1,2 millióan nézték meg, több tízezer megosztást kapott. A kinti hivatalnak ez egyáltalán nem számít” mondja Ruff Ágnes, aki mindössze két napra érkezett Magyarországra: addig a 19 éves nagylánya vigyáz kint Fruzsinára.

Az ügy egyébként most úgy áll, hogy a Migrációs Hivatal elindított egy új eljárást, ám ebben már sem Fruzsinát, sem a nagynénjét nem hallgatják meg. A magyar kormány is bekapcsolódott, és felajánlottak anyagi segítséget is, hiszen a svédek fő kifogása éppen Fruzsina pénztelensége. Hogy a hivatal végül milyen döntésre jut, senki nem tudja, ám az eddigiek alapján nem sok jóra lehet számítani.

“Kétszer hívták be eddig Fruzsit: egyszer egy hazautazáshoz szükséges érvényes repülőjeggyel kellett volna megjelennie, utána viszont saját magának kellett volna fellebbeznie a döntés ellen. Egy fogyatékos embertől ez nem várható el, a Hivatal hatalmas hibát követett el, és ezt ők is tudják”  mondta a nagynéni a demonstráción. Szerinte most az új eljárás sem szól másról, mint hogy egy egyszeri gondnokot találjanak Fruzsinának, aki átveszi helyette a döntést, majd kikíséri a repülőtérre.

Megnézem
Összes kép (1)

Ruff Ágnes az aláírásokat végül egy ügyvivőnek tudta átadni, a nagykövet ugyanis éppen Stockholmban volt. Azt ígérték neki, hogy elküldik az illetékeseknek.

A magyar külügyminiszter egyébként személyesen kereste meg svéd kollégáját, méltányosságot kérve. A svéd állam többek között arra is hivatkozik: mivel Fruzsina 18 évig Magyarországon élt, jobban kötődik a szülőhazájához. Ruff Ágnes szerint a svédek felnőttként kezelik Fruzsinát annak ellenére, hogy egy nyolcéves gyerek szellemi szintjén áll.

A Svéd Migrációs Hivatalnak 1969-es fennállása óta ilyen ügye még nem volt, a nagynéni emiatt azt szeretné elérni, hogy az ügyet egyedi méltányosság szerint bírálják el. Nagyjából ez lehet az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top