Aktuális

Lezuhant egy Germanwings gép a francia Alpokban 150 emberrel

A gép nyolc percen keresztül zuhant. A fedélzeten két csecsemő is volt. A budapesti követség nem tud magyar áldozatokról. Egy helikopter már le tudott szállni a baleset helyszínén a francia Alpokban, megállapították, hogy nincsenek túlélők.

“Abnormális helyzetbe” került

Egy Airbus A320 repülőgép zuhant le a francia Alpokban – közölte a francia légügyi hivatal. A repülőgépen 144 utas és hattagú személyzet utazott, francia és spanyol források szerint az utasok közül 45 spanyol volt, a Germanwings 67 német áldozatról tud, de török áldozatokat is jeleztek. Megerősített információk szerint egy csoport gimnazista is a fedélzeten volt, Haltern város gimnáziumának tizedik osztályos tanulói egy spanyol nyelvi kurzuson vettek részt két tanár kíséretében. A lezuhant repülőgép a német fapados légitársaság, a Germanwings járata volt, ez a Lufthansa egyik leányvállalata.

A gép csaknem fél óra késéssel 10:01-kor indult Barcelonából, és menetrend szerint 11:55-kor kellett volna megérkeznie Düsseldorfba. 11:20-kor tűnt el a radarról, miután percenként 1000 métert vesztett a magasságából. A Le Monde szerint a percenkénti 1000 méteres ereszkedés gyors, de zuhanásnak semmiképp nem tekinthető. A francia közlekedési miniszter szerint a zuhanás előtt küldtek vészjelzést a gépről. A gép 2100 méter magasságban repült akkor, amikor utoljára vették a jelzését. Alain Vidalies közlekedési államtitkár szerint 10 óra 47 perckor érkezett a vészjelzés, amely szerint 5000 láb magasan a gép “abnormális” helyzetbe került.

Az Airbus roncsait Digne és Barcelonnette települések között fedezték fel, az Alpok egy olyan részén, ahol 3000 méter körüli hegyek magasodnak, köztük népszerű síterepekkel, így a mentés meglehetősen nehéz – erősítette meg a párizsi belügyminisztérium. Egyelőre nincsenek megbízható információk a tragédia okáról. Egy helyi lakos a La Provence című lapnak azt mondta, hogy látta a roncsokat, és nincs kétsége afelől, hogy a gép egy sziklafalnak csapódott. A fekete dobozt néhány órával a baleset után, a gép roncsaitól mintegy 10 kilométerre találták meg. Tartalmát azonnal vizsgálni kezdik, hogy előmozdítsák a katasztrófa okait kutató nyomozást.

Lezuhant egy Airbus a francia Alpokban

Nem találtak túlélőket

François Hollande francia köztársasági elnök rögtön megjelent a kamerák előtt, és együttérzéséről biztosította – ő már így fogalmazott – az áldozatok hozzátartozóit. Német, spanyol és francia utasok is lehetnek közöttük – idézte az Euronews magyar adása a francia elnök szavait. Hollande azt is bejelentette, nem valószínű, hogy túlélőkre bukkanhatnak a mentőalakulatok.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök azonnal Barcelonába indult, arra a repülőtérre, ahonnan a szerencsétlenül járt gép felszállt, és ahol válságstábot hoztak létre. “A spanyol kormány minden segítséget megad az áldozatok hozzátartozóinak” – jelentette be.
Manuel Valls francia miniszterelnök elmondta, hogy egy helikopter már le tudott szállni a baleset helyszínén a francia Alpokban, s annak legénysége megállapította, hogy a lezuhant repülőgépnek nincsenek túlélői.
A francia csendőrség helikopterei a légikatasztrófa helyszíne közelében a franciaországi Seyne les Alpesben. (MTI/EPA/Sebastien Nogier)
A francia csendőrség helikopterei a légikatasztrófa helyszíne közelében, a franciaországi Seyne les Alpes-ban. (MTI/EPA/Sebastien Nogier)
A tragédia után a Germanwings és a düsseldorfi repülőtér oldala órákig nem volt elérhető. A Lufthansa vezérigazgatója szerint fekete nap ez a Lufthansa életében. Egyes hírek szerint a gép pilótafülkéjében hirtelen csökkenni kezdett a kabinnyomás, a pilóták megpróbálták letenni a gépet egy kis sportrepülőtéren, de ez nem sikerült nekik. Az Euronews szakértője szerint a gép egy perc alatt egy kilométert vesztett a magasságából, gyakorlatilag függőlegesen zuhant.
fotó: BBC
fotó: BBC
A helyszín csak légi úton közelíthető meg, szárazföldön nem. A Bouches-du-Rhône-i katasztrófavédelem már megszervezte, hogy juthatnak el a helyszínre – írta a Provence helyi oldal. A mentőcsapatban tűzoltók, katasztrófavédelmisek, orvosok és repülési szakemberek is helyet kapnak.
A Flightradar oldalán vissza lehet játszani a gép útvonalát: ezen jól látszik, hogy a Barcelonából induló gép még a Földközi-tenger felett elérte a 11 ‍000 méteres magasságot, majd a francia szárazföld fölött gyorsan ereszkedni kezdett. A Le Monde szerint a roncsok nagyon nehezen megközelíthető helyen, 2000 méteres tengerszint feletti magasságon vannak. Három, egyenként 80 fős tűzoltó-különítmény tart a helyszínre, valamint szintén három 70 fős szakasz rohamrendőr és csendőr, írja a francia lap.
A budapesti külügyminisztérium nem tud magyar áldozatokról, de további tájékozódást ígér. A német külügyminisztériumnak viszont egyelőre nincsen listája az utasokról, így azok személyazonossága még nem ismert. A Germanwings Budapestről is indít járatokat: Hamburgba, Stuttgartba és Düsseldorfba repül.
A  düsseldorfi repülőtér információs tábláján még szerepel a járat száma, de érkezési időt már nem írnak. A német Bild lap értesülései szerint a gép utasainak rokonait egy, a nyilvánosság elől elzárt terembe terelték, ahol már krízissegítők várták őket.
gallery item
Megnézem
Összes kép (10)
gallery item

Germanwings katasztrófa

Germanwings katasztrófa

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

 

Az Euronews információi szerint a Germanwings egy jó biztonsági mutatókkal rendelkező légitársaság. A gépek átlagéletkora 9 év. A lezuhant gép ugyan 24 éves volt, de szakértők szerint ebből még nem lehet levonni semmilyen következtetést. Felszállás előtt ugyanis a gépek többszörös, szigorú ellenőrzésen esnek át. A lezuhant gép legutóbbi részletes vizsgálata tegnap, hétfőn volt. A pilóta tízéves tapasztalattal rendelkezett, több mint 6000 órát repült. A társaságnak eddig nem volt balesete. 
Angela Merkel (Fotó: AFP)
Angela Merkel (Fotó: AFP)

“Egész Németország gyászol!”

“Szomorú híreket kaptunk Dél-Franciaországból, egész Németország gyászol – nyilatkozta a Angela Merkel kancellár az elmúlt percekben. – A kormány együttérzését fejezi ki az áldozatoknak, akiknek minden lehetséges támogatást megadunk.Több kollégámmal együtt azonnal a helyszínre utazom. Egyelőre minden csak spekulációnak tekinthető, kiterjedt vizsgálatra van szükség.” A kancellár hozzátette, hogy már egyeztetett a francia elnökkel és a spanyol kormányfővel a további teendőkről. 
Thomas Winkelmann (Fotó: AFP)
Thomas Winkelmann (Fotó: AFP)

 “Szóba sem jöhet a gép kora mint probléma!”

“Tragikus nap ez mind a Germanwings, mind a Lufthansa életében – nyilatkozta Thomas Winkelmann, a Germanwings vezérigazgatója, aki megértést kért az utaslista nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. – Először az érintett családokat kell tájékoztatnunk.”
Újságírói kérdésre az informatikai rendszer esetleges meghibásodásával, valamint a gép korával kapcsolatban elmondta, hogy az Airbus legújabb szoftvere üzemelt a gépen. “A gép kora szóba sem jöhet mint probléma. Jelen pillanatban csak a radar képeit ismerjük, minden más csak feltételezés. Nem tudjuk, hogy miért csak egy percig tartotta a pilóta az utazómagasságot, ahogy azt sem, hogy adott-e le vészjelzést.” A vezérigazgató elmondta még, hogy szakembereik a francia légi hivatal munkatársaival azonnal a helyszínre utaznak, hogy mihamarabb megállapíthassák a tragédia okait. “Mélységes gyászt érzünk. Gondolataink és imáink az utasainkkal és a kollégáinkkal vannak.”
Fülöp spanyol király szintén kifejezte együttérzését az érintettekkel, valamint a spanyolok együttműködési készségét a tragédia okainak felderítésével kapcsolatban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése