Aktuális

7 nagy változás jön a Facebookon!

Készülj! A legnagyobb közösségi oldala több nagy változást ígér a jövőben – jelentette be a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg.

Az F8 néven futó fejlesztői konferencián Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és jelenlegi vezérigazgatója több újdonságról is beszélt. Nemrég debütált a Facebook nosztalgiaalkalmazása, de hamarosan elérhető lesz az öngyilkossági szándékról lebeszélő segítő gomb is, emellett 7 másik újdonság is érkezik. Ezek között sok ránk, azaz “mezei” felhasználókra is kihatással lesz. Az újítások és az új funkciók célja, hogy megkönnyítse a felhasználók és a vállalatok számára a kommunikációt.

1. A Facebook hamarosan támogatja majd azokat a videókat, amiket 360 fokos kamera technológiával készítenek (ugyanúgy, mint ahogy a Google Maps Street View fényképeket készített).

2. Az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek egyszerűbben nyomon követhetik a Facebook Business Messengerén keresztül marketingtevékenységeiket. A jövőben a cégek visszajelzéseket kapnak arról, hogy a felhasználók közvetlenül mit vásárolnak a Messenger alkalmazáson küldött linkeken keresztül, ugyanis a vállalkozások is üzenhetnek majd a felhasználóknak.

7 nagy változás jön a Facebookon!

3. Az üzenetekben vagy csetbeszélgetésekben mostantól megjelennek az animált gifek, ha azokat a Giphyn keresztül linkelve küldjük el a csetpartnerünknek. David Marcus, a Messenger csapat vezetője elmondta: “Jobb lett a világ, mióta mozognak a gifek a cseten, hiszen ennek több mint egymilliárd Messengert használó örül majd.”  Most már például ilyen gifeket is küldhetünk üzenetben és mozogni fognak.

7 nagy változás jön a Facebookon!
7 nagy változás jön a Facebookon!

4. A videók, amiket a Facebookra töltünk fel, egyszerűen beágyazhatóak lesznek máshol az interneten. Ez egy újabb kísérlet arra, hogy Zuckerberg vonzóbbá tegye a facebookos videókat az emberek számára. Lehet hogy a Facebook lesz a YouTube új versenytársa a videóival?

5. Ha a jövőben kommentálsz egy cikket valahol az interneten, akkor az meg fog jelenni a Facebookon. Ennek a módosításnak a célja, hogy megkönnyítse a médiavállalatoknak, hogy minél több elkötelezett tartalmat szolgáltassanak az olvasóknak. Ezt a frissítést először a hivatalos partnerek próbálhatták ki (BuzzFeed, EliteDaily, The Huffington Post és a Fox Sports).

6. A vállalat bejelentette, hogy új utakat keres a fejlesztők számára, hogy még szívesebben kísérletezzenek a Facebookhoz kapcsolódó újdonságokkal.

7. A fejlesztők elemzéseket kapnak az alkalmazásaikról. Az ingyenes statisztikák segítenek nekik, hogy átlássák, hogy honnan látogatják az alkalmazásaikat.

Forrás: CNN

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top