“Egyedülálló anyának lenni azt jelenti, hogy folyton az őrület határán lavírozol. Így mikor a gyermekeid megkérdezik, hogy párnacsatázhatnak-e a semmi közepén, ez fantasztikus ötletnek tűnik.”
“A szeretete csak az enyém, én vagyok a szerencsés kiválasztott. Csak erősebb lettem attól, hogy egyedül nevelem a kislányomat.”
“Ezen a fotón az én ijedtségem és az ő boldogsága összefoglalja az egész életünket.”
“Az a lényeg, hogy ne vedd magadat túl komolyan, és megtaláld a módját, hogy együtt bohóckodj a gyermekeddel.“
“Néha egyszerűen csak hagyom, hogy szopják az ujjukat az után, hogy egész nap arra próbáltam rávenni őket, hogy ne tegyék.”
“Számomra azt jelenti, hogy egyedülálló anya vagyok, hogy minden helyzetben én foghatom a kezét”.
“Mi hárman egy csapat vagyunk”.
“Papírt kell ragasztanom a padlóra, hogy amíg én takarítok, addig ő elfoglalja magát. Aztán őt is meg kell fürdetnem, hogy lemossam róla a tollnyomokat.”
“Az élet nem mindig olyan vidám, mint a tengerparton, de néha igenis el kell menni homokozni és pancsolni, mert a legbecsesebb dolog, amit a gyermekeidnek adhatsz, az időd.”
“Azokban a pillanatokban, mikor az éppen felmosott konyhában szétszórja a müzlit, örülni tudok annak, hogy egyedülálló anya vagyok, mert bár felbosszant, mégis nagyon jót tudok nevetni rajta titokban.”