nlc.hu
Aktuális
Kiakadtak a szülők az iskolabezárás miatt

Kiakadtak a szülők az iskolabezárás miatt

Az iskolabezárásról szóló döntés minden tanárt és diákot meglepett. Kínai iskolát akarnak a helyére. A tanulókat más kerületbe irányítják.

Kínai iskola lesz belőle

Év elején már két iskoláért küzdöttek a pedagógusok, tanárok és diákok. Akkor Szegeden jelentette be váratlanul a fenntartó, hogy a Rogers-iskolát bezárja. Most a XV. kerületben kerül lakat a Neptun Általános Iskola ajtajára. Az intézményt szeptembertől zárják be, erről a tanárokat a múlt hét végén értesítették. Az iskola egyébként kínai–magyar két tannyelvű intézményként működik majd tovább.

Az iskolába nagyjából 300 gyerek jár, nekik kell majd új iskolát találni a kerületben. Az új kínai–magyar iskola megnyitásának pedig az lehet az indoka, hogy a kerületben sok kínai él, és sok magyar is úgy gondolja, hogy érdemes kínai iskolába járatni a gyermekét, mert ez lehet a jövő világnyelve. A Hír24 stábja kedden az iskolánál forgatott, ahol demonstráció ugyan végül nem volt, de lakossági fórum és felháborodás igen.

” target=”_blank”>

A 15.kerulet.ittlakunk.hu beszámolója szerint a keddi értekezleten elhangzott, hogy a tankerület azért döntött az iskola bezárása mellett, mert alacsony a kihasználtsága, ezért nem éri meg a fenntartása. A kerületi iskolák 73 százalékos kihasználtságához képest a Neptun utcai csak 44 százalékos. A gyerekeket a Kontyfa utcai iskolába vezényelhetik át.

Sok kérdés maradt

A kerületi lap tudósítása szerint a fórumon felszólaló Monostori Zsolt jobbikos önkormányzati képviselő azt mondta, hogy nem a Neptun az egyetlen, amit hivatalos nevén szólva átszerveznek. Megszűnhet a Czabán és a Száraznád is, a Kontyfa utcaiban pedig felmenő rendszerben megszűnik a szakközépiskolai és gimnáziumi tagozat.

Fotó: Europress
Fotó: Europress

A szülők és a tanárok részéről felmerülő kérdések jelentős része maradt válasz nélkül a lap szerint. Mi történik a felsős tanárokkal, akiknek nincs osztályuk, “csak” tantárgyakat tanítanak? Mi történik a fele részben angol, fele részben német nemzetiségi osztállyal, amelyet nyilván nem lehet együtt tartani? Az ő tanáraiknak mi lesz a sorsuk? Hogyan tudják az iskola pedagógiai programját átemelni egy működő iskola programjába? Miért nem lehet megoldást keresni? Van-e bármilyen egyéb lehetőség, vagy már eldöntötték, hogy mindenképp megszüntetik az iskolát?   

A Hír24 kereste az önkormányzatot és a KLIK-et is, de választ eddig nem kaptak a kérdéseikre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top