nlc.hu
Aktuális
Mosógépcsere állami támogatással

Mosógépcsere állami támogatással

Május végétől lakossági mosógépcsere-pályázat várható. Bár további részletek még nem ismertek, az akció valószínűleg hasonló lesz a tavalyi hűtőgépcsere-programhoz.

Az energiatakarékosság jegyében lakossági mosógépcsere-pályázat kiírása várható május végén – tudta meg a nol.hu. Bár több adat nem ismert, szakértők szerint a kiírás nagyban hasonlít majd a tavalyi akcióhoz, amikor a hűtőgépeket cserélhették le a lakossági fogyasztók. Akkor az érdeklődők az interneten keresztül pályázhattak. A kiírás szerint a meglévő hűtőjüknél kevesebbet fogyasztó készüléket választhattak az előírt kereskedőknél és márkákból. A cseréhez a besorolástól függően 25-35 ezer forintos állami támogatást vehettek igénybe, amit időközben 5-5 ezerrel megnöveltek.

A portál értesülései szerint az év második felében újabb kazáncsere-pályázat várható, ezúttal akár kertes házakra is. Az év elején indult, egymilliárdos keretből gazdálkodó első ütemben a jelentkezők harmada tudta lecserélni a kazánját. Ami biztos: április 30-tól várják az 1946–2006 között épült 5-60 lakásos társasházak energiafelújítási pályázatait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top