Aktuális

6 ütős idézet Feldmár András új könyvéből

Gondolatok, amik betalálnak.

Magad alatt vagy? Képtelen vagy valamiben döntésre jutni? Meríts erőt a magyar származású, Kanadában élő pszichoterapeuta gondolataiból! Feldmár András Álom és valóság című új előadás-kötetében az álom, a valóság, a képzelet és a hazugság néhol nehezen megkülönböztethető világába invitál. Most ebből gyűjtöttünk össze 6 ébresztő idézetet.

Szerintem az ember soha nem tudja, mi minden lehetséges még. Minden pillanatban fel lehet ébredni abból az álomból vagy álomkorból, amiben éppen vagyunk. És óriási meglepetés érhet minket, mert onnan látjuk, hogy addig aludtunk.”

Az egyetlen ember ebben az életben, akit belülről ismerek, én vagyok. Ez hatalmas felelősség, mert nekem kell kimondanom, mi az élményem. Senki más nem tudja, én vagyok az egyetlen. Tehát, ha magamnak nem hiszek, akkor nagy bajban vagyok.”

Meg lehet szabadulni az élet- és a halálfélelemtől is, ha az ember komolyan veszi a vágyát. A bátorság pedig azt jelenti: azt csinálom, amit akarok, akkor is ha, félek. El lehet dönteni, hogy a félelmet nem engedem be az elhatározásaimba, és ezt lehet gyakorolni.”

6 ütős idézet Feldmár András új könyvéből

Én azt hiszem, nekem akkor lenne az az élményem, hogy álmodok, és nem a valóságban vagyok, amikor valamilyen oknál fogva nem mernék harcolni azért, ami nekem fontos, hanem csak várnék.”

Ha nagyon jószívű vagy, és zavar téged, ha valaki hazudik, akkor kérd meg, hogy legyen szíves, ne hazudjon. Ez egy. Ha újra hazudik, és rajtakapod, akkor mondd neki, hogy már kérted, ne tegye, ez kettő. És ha harmadszor is hazudik, akkor rúgd ki.”

Amikor érzek valamit, nagyon nehéz tudni, hogy a helyzetre reagálok-e, vagy valami a helyzetben emlékeztet arra, ami volt. Minél inkább a jelen pillanat és én közöttem vannak az emlékeim, annál távolabb vagyok a másik embertől, annál távolabb vagyok a világtól. Itt élek benne, de nem vagyok itt, mert köztem és a jelen pillanat között mindig van egy emlék, és észre sem veszem, hogy emlék.”

6 ütős idézet Feldmár András új könyvéből

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése