nlc.hu
Aktuális
Tovább drágul a kakaó

Tovább drágul a kakaó

Fogytán a kakaó világszerte, nem csoda, ha robban az ára.

Ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak. A hét közepén több mint 8 százalékkal kellett többet fizetni a New York-i árutőzsdén a kakaó júliusi határidős szállításáért, március végéhez viszonyítva. Az áremelkedést a gyengülésnek indult dolláron túl az idézte elő, hogy a feldolgozók által leőrölt kakaó mennyisége ismét csökkent.

Tovább drágul a kakaó

A Nemzetközi Kakaó Szövetség adatai szerint a globális kakaókínálat már évek óta elmarad a kereslettől, alapvetően ez okozza a kakaó árának emelkedését. A kakaó 2013 közepén kezdett drágulni, akkor tonnája 2100 dollárba került, idén április utolsó hetében viszont már mintegy 40 százalékkal többet fizettek érte, csaknem 3000 dollárt.

Magyarországon évente mintegy 18 ezer tonna kakaó fogy, ami importból származik, ezért a kakaó – és az alapvetően a kakaóvajból kinyert csokoládé – idehaza is egyre többe kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top