nlc.hu
Aktuális
Botrány a német gyámügyben, Magyarország is érintett

Botrány a német gyámügyben, Magyarország is érintett

Német állami gondozott gyerekek kerültek németül nem beszélő magyar nevelőszülőkhöz. Anyagilag persze jól jártak az egyik német gyámügyi hivatal vezetői.

Állami gondozott gyerekeken nyerészkedett a gelsenkircheni gyámügyi hivatal két vezetője: a német gyerekek egy részét Magyarországra küldték “speciális gondozásra” – írja az index.hu. Az észak-német városban található gyermekotthon túlterheltségére hivatkoztak, majd a gyerekeket Magyarországon helyezték el. Mindezért gondozottanként 5500 eurót tettek zsebre. A gyerekek németül nem beszélő, különösebb képesítéssel nem rendelkező emberekhez kerültek.

 

Az eset évekkel ezelőtt történt, de még most is gondoznak így gyereket hazánkban. Az érintett fiatalok szerint alig törődtek velük, egész nap azt csináltak, amit akartak. Ebbe belefért az iskolakerülés és a füvezés is. Mindezt az egyik gondozójuk is megerősítette: semmilyen pedagógiai módszerük nem volt, így azt csináltak a gyerekekkel, ami éppen az eszükbe jutott. Senki sem ellenőrzi, mi történik a Magyaroszágra küldött gyerekekkel, a gyámügy szó nélkül fizet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top