nlc.hu
Aktuális
Szarvas, kátyú, darázs, vihar – extrém kihívások az utakon

Szarvas, kátyú, darázs, vihar – extrém kihívások az utakon

Az elmúlt évek tavaszi, nyári hónapjainak időjárását a szélsőségek uralták. Ha éppen nem a viharok vagy a folyamatos hőség nehezítették meg a mindennapjainkat, akkor a változékony idő tette tönkre a nyaralást.

Az időjárást nem befolyásolhatjuk, de felkészülhetünk a váratlan helyzetekre, hosszú autóutak előtt éppen ezért érdemes ellenőrizni a kocsink műszaki állapotát, illetve meg kell nézni, biztosan mindent elpakoltunk-e, amire szükségünk lehet. A Generali Biztosító szakértői szerint mentálisan is érdemes felkészülni a sokszor többórás vezetésre, hogy a váratlan helyzetekben is helyt tudjunk állni.

Szarvas, kátyú, darázs, vihar – extrém kihívások az utakon

Könnyen megeshet, hogy otthonról ugyan még verőfényes napsütésben indulunk el, néhány kilométer megtétele után azonban már heves esőzéssel találjuk szemben magunkat. Ilyenkor a hirtelen hőmérsékletkülönbség hatására gyakran találkozhatunk azzal, hogy a szélvédő és az autó üvegei pillanatok alatt bepárásodnak ellehetetlenítve a kilátást. Fontos, hogy legyen nálunk mindig megfelelő páratörlő eszköz ennek kivédésére.  A heves esőzés következtében a látótávolság is jelentősen csökkenhet, így  mindenképpen fokozott figyelemmel kell vezetnünk, és a legfontosabb, hogy sose essünk pánikba. Ha nem érezzük biztonságban magunkat a volán mögött, akkor álljunk félre a legközelebbi pihenőnél, ahol kivárhatjuk, míg eláll, vagy legalábbis lecsendesedik az eső.

Szem előtt kell tartani azt is, hogy az esőzés kezdetekor az útviszonyok megváltoznak, hiszen a víz az utat borító porral keveredve különösen csúszóssá teszi az aszfaltot. Jelentős mennyiségű csapadék mellett előfordulhat az úgynevezett aquaplaning jelenség is, ami azt jelenti, hogy az abroncs az úton lévő vizet nem tudja megfelelően kiszorítani, így az nem tapad rendesen az aszfalthoz – ennek következtében pedig irányíthatatlanná válhat az autónk. Mivel az aquaplaning elsősorban nagy sebesség mellett jelent gondot, mindenképpen érdemes biztonságos tempóban haladni heves esőzés vagy pocsolyákkal borított útszakasz esetén.

Mindez azért is fontos, mert a balesetek nagy része sajnos nem a tényleges, hanem a relatív gyorshajtásból ered, ami annyit tesz, hogy a sofőr nem a körülményeknek megfelelő sebességgel halad. Egy erdőkkel körbezárt útszakaszon például az esőzés után több órán át nedves maradhat az aszfalt, ami akkor is kisodródáshoz vezethet, ha maga az út megfelelőnek tűnik. A Generali Biztosító szakértői szerint hasonlóan balesetveszélyes lehet, ha az úthibákkal teli úton túl nagy tempóban hajtunk, hiszen egy nagyobb kátyú könnyen megdobhatja az autónkat. A saját és családunk biztonsága érdekében tehát mindig igyekezzünk megfelelő sebességet választani, és sose hagyjuk, hogy a többi autós sietsége minket is gyorshajtásra ösztönözzön.

A változó időjárás és útviszonyok mellett azonban nagy figyelmet kell fordítani az élővilágra is az év ezen időszakában. Erdős területeken nagy eséllyel találkozhatunk vadon élő állatokkal, szarvasokkal vagy például vaddisznókkal, ezért a Generali Biztosító tanácsát követve sötétedés után érdemes távolsági fényszóróval közlekedni, de a többi autóst ezzel ne zavarjuk. Így időben észrevehetjük az út mellett álló vagy éppen áthaladó vadakat, és elkerülhetjük a súlyos baleseteket.

A lehúzott ablak vagy elhúzott napfénytető lehetőséget ad a rovaroknak, hogy bejussanak az utastérbe. Egy méh vagy darázs jelenléte már önmagában megzavarhat bennünket a vezetésben, ha pedig mi vagy a velünk utazók valamelyike allergiás a csípésükre, különösen nagy lehet az ijedtség. A legfontosabb ebben az esetben is az, hogy ne essünk pánikba: egyenletesen lassítsunk, majd álljunk félre, hogy elkerüljük a baleseteket. Ha allergiások vagyunk ezekre a csípésekre, mindenképpen tartsunk magunknál olyan gyógyszert, ami segíthet enyhíteni a tüneteket.

A Generali Biztosító szakértői azt javasolják, az egyéb egészségügyi problémákra szedett gyógyszerekből is vigyünk tartalékot magunkkal szükség esetére, illetve indulás előtt érdemes beszélni az orvosunkkal arról, befolyásolhatják-e ezek a vezetési képességeinket, valamint mindig legyen nálunk megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű folyadék, a kiszáradás megelőzése érdekében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top