Ha rövid időn belül nem fordítanak a mostaninál jóval több pénzt az egészségügyre, pár éven belül nagy bajok lehetnek az ellátás minden szintjén. Ápolóból már most is nagyon kevés van.
És ami még ennél is aggasztóbb számomra: a folyamatosan romló lehetetlen, embertelen körülmények, melyekkel szembesülünk mind mint beteg, mind mint dolgozó. Ha valamelyik fejlődő országban élnénk, akkor nem csodálkoznánk, de úgy tudom, Európában vagyunk, és 2015-öt írunk…
Elkeseredtem, felháborodtam, és fájdalmasan sírtam… Nagyon megviselt, ahogy ezeket a képeket végignéztem. Istenem, ide jutottunk? Először nem akartam elhinni, arra gondoltam, valami rosszízű tréfa. Majd mégis úgy vélekedtem magamban: nem, ez nem lehet az, hiszen ország-világ előtt megjelent. Igen, ez a helyzet sok helyen ma Magyarországon. Szégyen, ez az országunk szégyene, én azt gondolom!!
Ahogy szégyen az is, hogy adományokból összehordott ágyneműben, és kifeküdt, szakadt, kényelmetlen matracokra, elavult ágyakra vagyunk kénytelenek lefektetni a beteget. Aki becsülettel végigdolgozta az egész életét, és arról már tényleg nem tehet, hogy eközben tönkrement, megöregedett és beteg lett.
Joggal várna el olyan élhető körülményeket, ahol a mindennapjai könnyebben telnek felette, ahol a gyógyulása eredményesebb lehet. Mert nem mindegy, hogy egy tízágyas kórteremben lábadozik, ahol az a kicsiny intimitása is elveszik, melyre mindenkinek szüksége van, vagy egy kényelmes, 2-3 ágyas kellemes szobában… Folytatás az Ápolónő blogon!
