Aktuális

Abortuszdrónra csaptak le a rendőrök

Lengyelországban néhány minősített tényállást kivéve tilos az abortusz, most két női aktivistacsoport összefogott, hogy felhívják a figyelmet erre. Mindezt egy drónnal sikerült elérniük.

Érdekes esetről számolt be a napokban a CNET. A Women on Waves nevű holland női aktivistacsoport drón segítségével szállított Lengyelországba kétféle terhességmegszakító gyógyszert, mivel a lengyel törvények szerint az abortusz illegális. (Kivéve, ha a gyermek vérfertőzésben vagy nemi erőszak miatt fogant meg, vagy veszélyezteti az anya életét.)

Abortuszdrónra csaptak le a rendőrök

Lengyelországban tilos

Az “abortuszdrónt” a kelet-németországi kisvárosból, Odera-Frankfurtból küldték át az Odera folyó túlpartjára, Slubicébe. A gyógyszereket egy holland nőgyógyász írta fel, Lengyelországban pedig a Feminoteka nevű női érdekvédelmi csoport vette át. A német rendőrség elfogta a holland aktivistákat, majd az irányítóeszközt és iPadjüket is elkobozták tőlük. Bár a rendőrök elismerték, hogy a határátlépés nem volt illegális, a német gyógyszertörvény megsértése miatt eljárást indítottak ellenük.

A csoport tagjai azzal védekeznek, hogy a gyógyszereket receptre kapták, a schengeni megállapodás miatt pedig határőri ellenőrzés nélkül utazhatnak a két ország között. A hírek szerint a két lengyel nőnek még a lengyel rendőrök közbelépése előtt sikerült lenyelnie a pirulákat. A Feminoteka akciója szimbolikus volt, a szigorú lengyel törvényi szabályozásra hívták fel a figyelmet.

További hasonló témájú anyagok az NLCafén:

Heti tíz magyar nő jelentkezik abortuszra a bécsi klinikán

Az abortusz hatalmas éket vert közénk!

Újabb abortuszellenes hullám: még a pápa is csatlakozott!

 

cnet – hvg nyomán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top