Átlagosan havi ötvenezer forintból élnek, és igen visszafogottan költekeznek a magyar egyetemisták – derül ki egy friss ifjúságkutatásból, írja a Magyar Nemzet. Az Aktív Fiatalok Kutatócsoport idei felmérése szerint a hallgatók többsége pozitívan látja jövőjét és karrieresélyeit, ennek ellenére sokan szeretnének külföldön dolgozni.
A nappali tagozatos képzésben részt vevő fiatalok háromnegyede kap anyagi támogatást szüleitől, amit kétötödük egészít ki tanulmányi ösztöndíjjal, illetve saját munkajövedelemmel. A diákok ötöde rendszeres szociális támogatásra szorul – írja a jelentés. A fiatalok társadalmi helyzetét vizsgáló kutatás szerint a diákság legnagyobb hányada étkezésre és utazásra költi a pénzét, emellett jó részüknek bulizásra, kocsmázásra (70 százalék) is futja, közel kétharmaduk pedig ruházkodásra is áldoz bevételeiből. Spórolni főleg a kulturális fogyasztáson szoktak, erre a megkérdezettek fele költ. Étkezésre havi 16 ezer forintot, utazásra nyolcezret, bulira kilencezret fordítanak.
Főként az orvostanhallgatók kacsintgatnak külföld felé
Bár a többségnek takarékoskodnia kell, összességében mégsem tartják kedvezőtlennek anyagi helyzetüket a fiatalok. A válaszadók hatvan százaléka a pénze okos beosztásával jól kijön, egynegyedük pedig egyenesen azt állítja, hogy gondok nélkül él. Ezzel szemben egy százalékra tehető azoknak az aránya, akik kifejezetten kedvezőtlen körülmények, nélkülözések között élnek, és csak alig két százalék számolt be arról, hogy rendszeresen anyagi gondjai vannak.
A felmérés szerint a magyar egyetemisták és főiskolások jövőképe viszonylag kedvező: 40 százalékuk bizakodó, és úgy gondolja, jók az elhelyezkedési lehetőségei azzal a végzettséggel, képzettséggel, amellyel rendelkezni fog. A válaszadók negyede gondolja úgy, hogy nehezen fog megfelelő munkát találni. A férfi hallgatók, budapestiek, diplomás szülők gyermekei és a Fidesz– KDNP-szavazók általánosságban bizakodóbbak a többieknél.
A jelenleg főiskolára, illetve egyetemre járó magyar fiatalok 11 százaléka jelezte, hogy eddigi tanulmányai során már tanult külföldön, 18 százalék pedig a közeljövőben szeretne kimenni valahová. Ha munkavállalásról van szó, akkor már jóval nagyobb az elvándorlási kedv: a megkérdezettek 63 százaléka szeretne rövid ideig, azaz pár hétig vagy hónapig külföldön dolgozni, 52 százalék hosszabb távon, akár több évre is itt tudná hagyni Magyarországot, 37 százalék pedig hajlandó lenne végleg letelepedni valamelyik másik országban.
A politika szót a többség a korrupcióval azonosítja
A migráció fő oka szinte mindig a pénz: a diákok szerint külföldön könnyebb megélni, magasabb az életszínvonal, és sokkal több pénzt lehet megtakarítani, mint itthon. A kalandvágy, a szakmai fejlődés és a többi szempont csak az anyagiak után következik. Hosszú távú külföldi terveket a kutatás szerint leginkább a budapesti fiatalok szövögetnek, elsősorban az orvostanhallgatók.
A felmérés szerint a magyar fiatalság egyre inkább kiábrándul a politikából, nem foglalkoztatja őket a közélet. A politika szót a többség egyértelműen a korrupcióval azonosítja. A pártot választani tudók 35 százaléka a Jobbikot, 25 százaléka az LMP-t, 21 százaléka a Fideszt támogatná, míg a baloldali pártokra (MSZP, DK, Együtt, PM) együttvéve is csak 14 százalékuk voksolna. Egy most esedékes parlamenti választáson a diákok több mint fele részt sem venne.
További NLCafé-cikkek a témában:
- 5 magyar egyetem a világ legjobbjai között
- Felnőtt juhászképzést indít három egyetem
- Szülőszoba helyett egyetemre küldenék a cigány lányokat
mno.hu nyomán