Van egy perverzióm: jobban kedvelem az embereket, mint a gépeket. Telefonon ügyet intézni is igazi emberekkel szeretek, ahelyett, hogy egy automata menürendszerben kóvályognék. Így vagyok a havi bérlet vásárlásával is: a bérletpénztáros nénikkel jobban szimpatizálok, mint a BKK csitti-fitti automatáival. Csakhogy a bérletpénztárak fogynak. Múlt hónapban a Kálvin téren kellett szembesülnöm a szomorú ténnyel, hogy immár ott is kénytelen leszek lemondani az interperszonális kommunikációról. Aztán amikor a lakhelyemtől két sarokra is telepített egy automatát a viharos napokat élő közlekedési vállalat, muszáj volt belátnom, hogy a saját életem megkönnyítése érdekében jobb lesz barátságot kötnöm a masinával.
Egy fülledt júliusi estén elindultam hát, hogy megismerkedjem a modern technika vívmányával, bár tartottam tőle, hogy két neuralgikus ponton is megbukhat az első randevú. Az egyik a kártyás fizetés, de meglepetésemre ez végül csont nélkül sikerült. Amikor viszont áfás számlát szerettem volna kérni az ügyletről, meghökkentő dologgal állt elő a készülék. Konkrétan QR-kódot kért. Zavartan néztem a bérletigazolványomra, aztán a készülékre, aztán az előző havi bérletemre. Mindegyiken van QR-kód, viszont hiába minden erőfeszítés, egyikkel sem boldogultam. Végül, mivel szorított az idő, lemondtam az áfásszámla-igénylésről, és durcásan nyugtáztam magamban, hogy egyelőre nem leszünk cimbik a berendezéssel.
Tegnap aztán megint eltaktikáztam a bérletvásárlást, így kénytelen voltam újra próbálkozni a harmonikus kapcsolat kialakításával. Ezúttal a bankkártyámat sem volt hajlandó elfogadni a gép. Ebben vélhetően nemcsak visszataszító személyiségem, hanem az a körülmény is szerepet játszhatott, hogy valaki – feltehetően nem egy elégedett utas – alighanem egy jól irányzott mozdulattal pókhálósra törte a készülék kijelzőjét. Így végül visszatértem a hagyományos megoldáshoz, és a Móricz Zsigmond körtéri bérletpénztárat vettem célba. Megörülve a pénztáros hölgy kedvességének és kihasználva a helyzetet, hogy rajtam kívül éppen egy lélek sincs az információs épületben, pironkodva előadtam múlt havi QR-kódos szerencsétlenkedésemet. És mit tesz a sors, kiderült, hogy kivételesen nem voltam ügyetlen. Hanem csak tájékozatlan: bízva több évtizedes bérletvásárlási rutinom hatékonyságában dőre módon elmulasztottam áttanulmányozni a BKK honlapján, miképp vágjak neki a feladatnak, ha egy automatát szeretnék számlaadásra bírni.
Mivel feltételezem, hogy nem én vagyok az egyetlen ebben a szép hazában, aki nincs tisztában a megoldással, közkinccsé teszem a tanultakat.
Ha áfás számlát szeretnél a bérletedről, akkor az első lépést már otthon meg kell tenned. Vagy legalábbis egy olyan objektumban, ahol van internet és lehet nyomtatni is. A BKK honlapján az alábbi tájékoztatás olvasható a feladatról.
Jelentem, kitöltöttem mindent becsületesen, meg is kaptam a visszaigazoló e-mailt, csatolva hozzá egy azonosító kártyát, melyen ott a hőn áhított QR-kód is, valamint egy minden részletre kiterjedő útmutatót arról, hogyan mutassam azt meg úgy az automatának, hogy szeresse.
Így hát szeptember elején újabb próbálkozást teszek az Andor utca sarkán ácsorgó haverjelöltemmel, hátha végre sikerül gyümölcsöző barátságot kötnünk. Remélem, addigra nem lesz már így összetörve szegény.
