Aktuális

Időben kiszűrt gyermekbetegségek – a szülők is segíthetnek az orvosnak

Ha időben felismerik a gyerekeknél a különféle fejlődési rendellenességeket, akkor sokkal nagyobb eséllyel gyógyíthatók. Az orvosok és védőnők már régóta arra bízhatják a szülőket, hogy bármilyen egészségügyi probléma esetén forduljanak a gyermekükkel szakemberhez. Egy egyszerű kérdőív segítségével a szülők hamarosan már azt is megtudhatják, hogy egyáltalán mi számít problémának, és milyen jelek esetén kell betegségre gyanakodniuk.
Időben kiszűrt gyermekbetegségek – a szülők kérdőívvel segíthetik az orvos munkáját

Magyarországon ma is példaértékűen működik az a védőnői rendszer, melynek alapjait még a múlt század első évtizedében, éppen száz éve rakták le olyan kiváló orvos professzorok, mint Tauffer Vilmos és Heim Pál, akik az 1915-ben alapított Országos Stefánia Szövetséggel a majd a Központi Védőnőképző Iskolában elindított gondozóképzéssel világviszonylatban is kiemelkedő színvonalú egészségügyi és családvédő hálózatot hoztak létre. Ennek örököse, a mai védőnői szolgálat napjainkban is elsődleges céljának tekinti a nők egészségének védelmét, a várandós és gyermekágyas anyák felügyeletét, az újszülött csecsemők gondozását születésüktől tanköteles koruk végéig éppúgy, mint a komplex családgondozást. Hogy ez a rendszer és a benne dolgozó szakemberek mekkora értéket jelentenek, jól mutatja, hogy még a fejlett Ausztriában is csak egyszerű szociális munkások látják el ezt a feladatkört, Nagy-Britanniában pedig csak hathetes korban veszi át a gyermeket a szülésznőtől a védőnő, aki ezt a feladatát az iskoláskor kezdetén a “közösségi nővérnek”adja tovább. Hasonlóan magasan kvalifikált szakemberekből, kifejezetten erre szakterületre kiképzett védőnőkből álló családvédő és egészségfejlesztő rendszer hazánkon kívül egyedül csak Finnországban működik Európában.

Időben kiszűrt gyermekbetegségek – a szülők kérdőívvel segíthetik az orvos munkáját

Sok gyermekről nem is tudják, hogy beteg

Annak ellenére, hogy olyan unikumnak (már-már Hungaricumnak) számít ez a rendszer, amire valóban büszkék lehetünk – hiszen nálunk éveken át kiváló szakemberek kísérik figyelemmel a várandós anyák, gyermekágyas kismamák és a megszületett gyermek sorsát –, a kora gyermekkorban kialakuló fejlődési rendellenességek felismerésében mégis hiányosságok mutatkoznak. Legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok alapján kevesebb, mint 5 százalék volt a 0-7 éves korú gyerekek körében a valamilyen fejlődési problémával kiszűrtek aránya, ám egy egészségügyi projekt keretében elvégzett felmérés során használt egyszerű módszerrel ez az arány 7, 33 százalékra nőtt. Ez a szám világosan mutatja, hogy sok olyan rejtett eset és fejlődési rendellenesség van, amely még a védőnők erőfeszítései ellenére sem kerül idejében napvilágra.

Időben felismerhetnénk a betegségeket

Márpedig nagyon fontos, hogy a különféle fejlődési rendellenességeket időben felismerje akár a szülő, akár a védőnő vagy a gyermekorvos. Hiszen minél hamarabb derül ezekre fény, annál jobb eredmények érhetők el a fejlesztő kezelésekkel, legyen szó akár olyan mentális problémákról, mint az autizmus és az érzelmi megrázkódtatásokból származó viselkedészavarok, vagy olyan szervi rendellenességből adódó betegségekről, mint például az epilepszia és a különféle növekedési problémák. Sokszor ezek a betegségek csak iskolás korban derülnek ki, amikor már kevésbé hatékony a beavatkozás, pedig a problémára utaló jelek egészen kicsi korban is észlelhetnék akár maguk a szülők is. Perszer ehhez a szülőknek tudniuk kéne, hogy egyáltalán miféle jeleket keressen a gyermekén.

Időben kiszűrt gyermekbetegségek – a szülők kérdőívvel segíthetik az orvos munkáját

A Koragyerekkori program kérdőíve

Ezen a téren mutatott fel nagyon jó eredményeket az a bizonyos módszer, amiről az imént már szó volt. Egy uniós támogatással indított egészségügyi projekt, a Koragyerekkori program a 0-7 éves korosztály optimális fejlődésének komplex támogatását célozza meg, aminek keretein belül egyebek mellett kifejlesztettek egy kifejezetten a szülők szánt kérdőívet, amire válaszolva jó eséllyel már otthon kiderülhet, hogy vannak-e olyan jelek, amik arra utalnak, hogy a gyermeknek esetleg addig fel nem ismert fejlődési rendellenességei lehetnek. A kérdőív olyan egyszerű és világos kérdések sorát tesz fel különféle korcsoportú babákra és gyermekekre vonatkozóan (például: “A gyermek egyforma gyakorisággal mozgatja-e mind a négy végtagját?”, vagy “Önállóan, kapaszkodás nélkül, sarkát életéve jár?”), amikre bármelyik szülő könnyedén választ tud adni. A Koragyerekkor program vizsgálata során ezt a kérdőívet 1650 szülő töltötte ki, és a felmérés kimutatta, hogy a gyerekek többségénél, akiket az orvos később kiszűrt valamilyen fejlődési problémával, már a szülői kérdőív is fényt derített rendellenességre utaló jelekre. Ez a következő dolgot jelenti: ha a kérdőív a jövőben elterjed a szülők között és ők ezt figyelmesen kit is töltik, akkor sokkal nagyobb arányban juthatnak el még időben a beteg gyerekek az orvoshoz és kezdhetik meg a szükséges fejlesztési terápiákat. Hiszen ha a kérdőív alapján rendellenesség gyanúja merül fel a szülőben, akkor soron kívül, még a kötelező szűrővizsgálat előtt elviszi a gyermekét orvoshoz.

Mikor lesz elérhető a kérdőív?

Hogy ez a teszt mikor kerülhet ki valamennyi szülőhöz, és mikortól járulhat hozzá a Magyarországon élő több mint 600 ezer gyermek egészségének megőrzéséhez, még nem tudható pontosan. A Koragyermekkori program keretében most lezárult teszt eredményei alapján előbb ugyanis kidolgozzák ugyanis azt a részletes szűrési módszertant, amely a 2014-15-ben megvalósuló képzések során átadhatók a védőnőknek, házi gyermekorvosoknak, illetve a gyermekeket ellátó háziorvosoknak, és ezt követheti majd a szülői kérdőív bevezetése és mindennapi használata.

 További információk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top