Aktuális

Közeleg a szeptember, készülj az ovi- és sulikezdésre!

 

                                            Tolltartó – emeletes vagy kihajtható?

 

Sokszor kérdés elsős gyerkőcök szülei számára, hogy melyik tolltartó a praktikusabb egy kisgyermeknek. Összegyűjtöttünk néhány szempontot pro és kontra mindkét típusról, hogy megkönnyítsük a vásárlást, hiszen már csak néhány hét, és indul a suli!
Emeletes tolltartó:
Pro: Két rekeszében külön tárolhatók a színes és a grafitceruzák, vagy éppen az írószerek és kiegészítők.

 

Kontra: Két cipzárjával eleinte sokat bajlódnak a gyerekek, ez elvonhatja a figyelmüket a tanórán. Másik hátránya, hogy nem alkalmas órarend tárolására.
Kihajtható tolltartó:
Pro: Egy cipzárral kinyitható, és az összes írószer elérhető, plusz két órarend számára saját “zsebbel” rendelkezik, így gyermeked mindig tudja, hogy milyen óra következik, és másnapra milyen tárgyakból kell készülnie.
Kontra: Ha teljesen kihajtod, viszonylag nagy helyet foglal, ezért némi rendszeretetet igényel, hogy ne legyen káosz az asztalon.

Te melyiket választod? Ha nem tudsz dönteni, fordulj az ARS UNA STUDIO-hoz, ők további hasznos tippekkel tudnak segíteni a döntésben!

Levendula cipőbolt – nyugodt tanévkezdés oviban és suliban egyaránt

Az ovi- és sulikezdés hallatán biztosan sok szülő gyomra összeugrik, mert eszébe jut, hogy még mennyi mindent be kell szerezni szeptemberig, nemsokára becsengetnek és még sehogy nem áll a lista.

De ennek nem kell így lennie. A Levendula cipőboltban számos tanévkezdéshez szükséges dolgot be tudtok szerezni egy helyen, így több idő marad még augusztusban, amit a családdal tudtok tölteni.

Átmeneti cipőktől az ünneplő cipőn át a gumicsizmáig mindent megtaláltok az áruház kínálatában. Tornacipőt fűzős és tépőzáras verzióban is választhattok, de ha supinált cipőt keresnél a gyerkőcnek, akkor is nézz szét náluk, mert hatalmas választékot kínálnak például Szamos gyerekcipőkből is, melyek a legjobb anyagokból, valódi bőrből, szigorú minőségi előírásoknak megfelelően és magas színvonalú technológiával készülnek.

Az évnyitóra az ünneplőruhákat is megvásárolhatjátok náluk, lánykáknak és fiúknak egyaránt.
Az ország legnagyobb ovis zsák, tornazsák, ágynemű, gumis lepedő, ovis jel választékát egészen biztosan a Levendula cipőboltnál találod.

Specialitásuk az egyedi jellel ellátott patchwork óvodai zsákok készítése, melyhez igény szerint tornazsák és ágyneműgarnitúra is rendelhető.
Az egyedi ovis jelek öntapadós és vasalható változatban is megvásárolhatók. A vidám, színes ovis zsákok között pedig találsz hajós, teherautós, cseresznyés, epres, dínós és még világítótornyos változatot is.

Találsz még náluk készségfejlesztő játékokat, gyerekruhákat, pólót, pizsamát, fehérneműt így mindenképpen érdemes ellátogatnod a webshopjukba, és ha beszereztél mindent, még marad egy kis idő strandolásra is a családdal.

A bolt elérhetősége

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése