Mindenki kapaszkodjon – ezt kiáltotta a mozdonyvezető az ütközés előtt. Az M1 híradójának nyilatkozta az egyik utas. Először “lassított a vonat, dudált a vezető, kiugrott a fülkéből, és figyelmeztetett minket”. Egy másik utas azt mondta, az ütközés pillanatában a feje nekivágódott a háta mögött lévő falnak, majd összefejelt a vele utazó barátnőjével. Közben csöngött a füle a csattanástól.
A VSZ elnökének tudomása szerint tavaly tíz ilyen vészhelyzetet regisztráltak, és idén is már ötször jelentettek hasonló szituációt az egyes állomásokon, míg korábban évente legfeljebb 2-3 került napvilágra. Meleg János azt mondta, korábban is figyelmeztetett arra, hogy a vasúttársaságnál kevés a szakember, a jelenlegiek túlhajszoltak, nincs pénz utánpótlásra, és ebből előbb-utóbb tragédia lesz.
Korábbi súlyos vasúti baleset Magyarországon:
- Monorierdő: a Pilis vasútállomás felől érkező személyvonat eleje ütközött a Hajdú InterCity utolsó kocsijával. Négyen meghaltak.
Amikor nem lett baj, de…
- Kelenföld és Háros között a vasútvonal felújításának idején egy megrongált váltó miatt szembekerült egymással egy InterCity és egy másik vonat, 135 méterre álltak meg egymástól