nlc.hu
Aktuális
Egyre népszerűbbek az alternatív iskolák szemben az állami intézményekkel

Egyre népszerűbbek az alternatív iskolák szemben az állami intézményekkel

Idén jelentősen nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik az állami iskolák helyett az alternatív intézményekben tanulnak inkább.

Több mint ötezer intézményben kezdődik meg szeptember elsején a tanév, idén országszerte négyezerrel kevesebb elsős lépi át a tantermek ajtaját. Alternatív vagy alapítványi fenntartásban Magyarországon mintegy 1200 óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző és főiskola működik, számuk egyre nő, az igény ugyanis évről évre nagyobb.

Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke szerint a magyar iskolarendszer egyre abszurdabb. 2010 óta jóval merevebb, és a központosítás egyre több szülőt riaszt el az állami oktatástól. Szerinte ez az oka annak, hogy folyamatosan és drasztikusan növekszik az alternatív iskolák iránti érdeklődés. Az elmúlt években egyfajta menekülés tapasztalható a szülők részéről az állami iskoláktól.

A növekvő költségek ellenére is népszerűbbek az alternatív iskolák

Pedig az alapítványi és alternatív intézmények finanszírozása egyre nagyobb terhet ró a szülőkre. Jelenleg a költségek 25-30 százalékát fedezi az állam, a többit a szülőknek kell előteremteniük, míg a 90-es években szinte fordítva volt, akkoriban az állam biztosította a költségek hatvan százalékát. Igaz, 2010 óta az arányok nem lettek rosszabbak, de a költségek emelkednek – írja a VG.hu.

Egyre népszerűbbek az alternatív iskolák szemben az állami intézményekkel

Az alternatív iskolák az államitól általában eltérő tantervvel dolgoznak, és ezekben az intézményekben mentor- vagy patrónusprogram is működik. A patrónusok elsődleges feladata, hogy a gyerekek problémáival, lelki és mentális dolgaival foglalkozzanak. Erre pedig kötelezően fenntartott idő is van az alternatív iskolákban.

A Waldorf-rendszerű oktatás népszerűsége töretlen

Folyamatos növekszik a Waldorf-iskolákba járó gyermekek száma is. Míg a 2011-ben 4181 gyerek, addig az idei tanévben már több mint ötezer diák jár hozzájuk, és három új iskolát is nyitottak, Székesfehérváron, Pakson és Dunaújvárosban.

A fővárosi Waldorf-iskolák között már több helyütt párhuzamos osztályokat is el tudtak indítani, akkora lett az igény. Az elmúlt öt évben két-háromszorosára nőtt az érdeklődés. A legtöbb szülőt főként az osztályok létszáma érdekli, és az, hogy mennyi figyelem jut a gyerekre. Főleg a túlzsúfolt osztályok, a nagy leterheltség és a merev szabályok miatt viszik állami iskolából vagy állami iskola helyett Waldorfba a gyerekeket a szülők.

A Prezi iskolája is várja a gyerekeket

Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója is úgy döntött: iskolát nyit. Idén ősszel az óvodákkal együtt indul a projekt. Az induló intézmény kulcsszava egyszerű és kézenfekvő: boldog és alkotó tanárok, személyes odafigyelés, projektalapú tanulás, kevert életkorú, kis csoportok. Ebben az alternatív jellegű iskolában is éppoly fontosak lesznek a szociális és érzelmi képességek, mint a tudomány. Az írás-olvasás oktatása a megértést szolgálja, és egyszerre vezet be a szavak és a kódok világába, a digitális nyelv és a beszélt nyelv kiegészítik egymást, a felszabadult önkifejezés eszköze pedig például a forrasztás is lehet, nem csak az ének és a rajz.

További iskolakezdés, alternatív iskola témájú cikkek az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top