nlc.hu
Aktuális
Menekültügy: Az én nevemben ne! – ezrek vonultak az emberség nevében

Menekültügy: Az én nevemben ne! – ezrek vonultak az emberség nevében

Egy hat év körüli kisfiú kiszúrt magának a Keletinél, és nem akartam, mégis elképzeltem, hogy imádott unokaöcsém ül azon a kismotoron. Pont olyan kisfiú, mint ő – csak neki egy békés életet dobott a gép; neki nem kell a pályaudvar mocskos padlóján dideregnie, az édesanyja könnyeit nyelnie, a túlcsordult mobilvécék előtt sorban állnia, értetlenül néznie, miért nem jön már az a vonat, és miért ordítanak a feje fölött hangosan a felnőttek.

Mára már az egész világ megismerte azt a képet, amin egy török katona egy 3 éves menekült kisfiú holttestét tartja a kezében. Aylan testvérével és szüleivel menekült, de az őket szállító hajó felborult. Nem akartam, mégis elképzeltem a család utolsó perceit – és eltűnt belőlem a hit, hogy ennek a borzalomnak egyszer vége lehet.

Aylan képével bicikliztem ki a Keleti pályaudvarra szerda délután, pont akkor értem oda, amikor a rendőrök próbálták visszaszorítani az elcsigázott menekülteket. Ordított az egész tér: anélkül, hogy értették volna egymást, ordított a rendőr, a menekült – és a tetovált náci. S míg fent az erő csapott össze, az aluljáróban, alig tizenöt lépcsőfokkal lejjebb, egy másik világ fogadott. Asszonyok, nők ültek plédjeiken, gyerekek szaladgáltak, mosolyogtak rám. Egy barna szemű, 6 év körüli kisfiú kiszúrt magának, műanyag kismotorjával odagurult a kerékpárom mellé, felnevetett rám, alaposan megnézte a vasparipám, és elismerően megsimogatta a sárhányómat.

Fotó: Hernád Géza
Fotó: Hernád Géza

Ahogy néztem utána, megint csak nem akartam, mégis elképzeltem, hogy imádott unokaöcsém ül azon a kismotoron.

Pont olyan kisfiú, mint ő – csak neki egy békés életet dobott a gép; neki nem kell a pályaudvar mocskos padlóján dideregnie, az édesanyja könnyeit nyelnie, a túlcsordult mobilvécék előtt sorban állnia, értetlenül néznie, miért nem jön már az a vonat, és miért ordítanak a feje fölött hangosan a felnőttek.

Aki járt a pályaudvaron, tudja, ép ésszel ezt a látványt elviselni már nem lehet. Embertelenül nehéz újra és újra kimenni a helyszínre, ahol ma már nem maradt más, mint a hit: a hit abban, hogy vannak még erős és segíteni akaró emberek, akik feltöltik a készleteket; akik majd holnap is hoznak vizet, gyümölcsöt, gyógyszert és pelenkát, akik kifestik a gyerekek arcát, mesét vetítenek, hoznak egy plüsst  – és már a tizenegyedik hete működtetnek egy olyan önkéntes rendszert, amit tényleg csak az emberség tart egyben.

A helyszínen megelevenedik az a sok rémtörténet, amit a virtuális hálón keresztül, biztonságos távolságból olvasol. Itt megismered annak a menekült családnak a történetét, akik sok tízezret fizettek egy vonatjegyért, de nem szállhattak fel; végignézed, hogyan húzza le őket a magyar taxis és a pénzváltó; hogyan keresi kétségbeesetten rokonait egy édesapa, hogyan sepregetik a lépcsőket a fiatal asszonyok, hogyan kérdezik egyszerű angol szavakkal: miért?

Fotó: MTI/Kallos Bea
Fotó: MTI/Kallos Bea

Kérdő szemekkel néznek rád, és te nem tudsz mit mondani, mert magad sem érted. Te csak segíteni jöttél, ételt osztani, tolmácsolni, vigasztalni. Te magad sem érted, mit művelnek a fejed fölött azok, akik marionettbábuként mozgatják a rendszert. Nem tudsz válaszolni, mert nem érted, mi miért történik, már nem látod át, még csak azt sem tudod megmondani, mi lesz egy óra múlva. Csak annyit bírsz kipréselni, hogy Sorry! I’m so sorry! Nyelsz egy nagyot, és próbálod menteni, ami ebből az egész embertelenségből még menthető.

Ezekkel a képkockákkal és pattanásig feszült idegekkel tekertem szerdán este a Nyugati térre, hogy egy emberrel is többen legyenek azok, akik elkeseredetten, csüggedten beleordítsák a világba: Az ÉN NEVEMBEN NE! és bár én tényleg vad indulatokkal érkeztem a helyszínre, és egy olyan tüntetést vártam, ahol végre kikiabálhatom magamból az elmúlt hetek összes félelmét és kétségbeesését, egy több ezres, békés tömegbe szaladtam bele, akik virággal a kezükben sétáltak a Parlamentig.

Csalódott voltam, féltem, nem leszünk elég hangosak, aztán ahogy egyre duzzadt körülöttem a tömeg, és egyre több elszánt ember mellett sétáltam el, megnyugodtam, és mélységes hálát éreztem: holnap is lesznek emberek, akik működtetni fogják az emberség gépezetét.

Megnézem
Összes kép (1)
Az NlCafén kövesd percről percre a menekülthelyzetet!
 

Menekültügy az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top