Köszönöm a határőröknek és az életnek, hogy a férjem túlélte!

Negyed hat volt. A férje úgy nézett ki, mint egy Micheline baba. Alulöltözék, dupla pulóver, zubbony, arcmaszk, sapka, kesztyű. Hátizsák. A nő magára húzta a köpenyét, úgy kísérte ki az ajtón az urát. Megborzongott a hidegben. Csókot lehelt férjére, ami belefagyott a folyosó dermesztő szelében. Nem merte megnézni a hőmérőt, legutóbb mínusz húsz fok alatt járt.

A férfi elindult. Határőrként dolgozott, a szerb-magyar határon őrizte az ország álmát azon az estén is. Előtte napokban nála is karácsony volt, meg bejgli és ajándékok, de abból ő nem sokat észlelt. Negyven fokos lázzal beszélt félre, míg a felesége vitte neki a forró teát. Karácsonykor nincs szabadság. Nincs táppénz. Nincs orvos. Munka van, mert a beosztás azt írja elő. Szabadság arra az évre az ő férjének már nincs. Hiába a betegség, hiába a láz, odakint a mínusz fokok. Menni kell.

A folytatásért kattints a Bouvet caféblogra!