nlc.hu
Aktuális
Ezek a szervezetek kapták idén a legtöbb 1 százalékot

Ezek a szervezetek kapták idén a legtöbb 1 százalékot

A lista élén nincs változás: a legtöbben beteg gyermekekkel foglalkozó szervezeteknek vagy intézményeknek ajánlották fel a személyi jövedelemadójuk egy százalékát.

“Mintegy százezerrel többen ajánlották fel az egy százalékukat, és ezzel elsőként léptük át a hétmilliós határt. Hagyományosan a súlyos vagy krónikus betegségekkel küzdő gyermekekkel foglalkozó alapítványok, egyesületek szerepelnek a listák élén. Ez korábban is így volt, talán idén még jobban koncentrálódott, tetten érhető, hogy ezek a szervezetek többet is tettek bele a kommunikációs tevékenységükbe, ami tükröződik az eredményekben is” – nyilatkozta az Inforádiónak Miha Tamás, a civil kommunikációval foglalkozó Human Dialog ügyvezetője.

A legtöbb felajánlást idén a Heim Pál Gyermekkórház kapta, 171 millió forint értékben, melyet közel 41 ezer felajánló adott össze az egy százalékából. A másodika  Bátor Tábor Alapítvány lett, míg a harmadik helyen a Szent Márton gyermekmentő-szolgálat végzett.

A top 10-be a gyermekvédő, gyermekmentő szervezeteken, illetve az Országos Mentőszolgálat Alapítványon kívül kizárólag állatmentők tudtak még bekerülni: nyolcadik lett a Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány, a kilencedik pedig a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top