Körülbelül kétmillió zarándok érkezett az elmúlt napokban a világ minden tájáról Mekkába, és onnan százezrek indultak útnak kedden a Mekkától öt kilométerre keletre fekvő Mina felé, hogy megkezdjék a hagyományos éves muzulmán zarándoklatot, a haddzsot.
Megrémültek valamitől
A katasztrófát az okozta, hogy egymást taposva pánikszerűen menekülni kezdtek. Hogy mi váltotta ki a tömeg rémületét, egyelőre nem tudni. Sajtójelentések szerint akkor történt a tragédia, amikor a zarándokok az Arafát-hegyről arra a helyre tartottak, ahol az “ördög megkövezésének” rítusával folytatják a haddzsot.
Az arab sajtóban terjedő helyszíni felvételeken a földön fekvő sebesültek láthatóak, akiken az odaérkező mentősök próbálnak segíteni.
Évente több millió zarándok érkezik Mekkába, a legtöbben az országon kívülről. A csütörtökihez hasonló balesetek nem mennek ritkaságszámba, az eddigi legnagyobb tragédia 1990-ben történt, akkor egy alagútban kitört pánik során több mint 1400 ember vesztette életét.
A városba érkező tömeg növekedése miatt kibővítik a nagymecsetet és környékét. A legutóbbi baleset éppen az építkezéssel hozható összefüggésbe, szeptember 11-én ugyanis a nagymecsetre zuhant egy hatalmas daru, több mint száz ember halálát okozva. A balesetben közel négyszázan sebesültek meg.